ZTE: utánpótlás-válogatott középpályást igazoltak

Vágólapra másolva!
2020.07.14. 12:19
null
Kun Bertalan (középen) Győrből Zalaegerszegre igazol (Fotó: Nagy Gábor/Kisalföld)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE hivatalos honlapján tette közzé, hogy szerződtette Kun Bertalant. Az ETO FC Győrtől érkező középpályás kettő plusz egy évre írt alá.

A ballábas támadó középpályás a PSV Eindhoven utánpótlásában nevelkedett, U17-es és U19-es holland bajnoknak mondhatja magát. Közben végigjárta a korosztályos válogatottakat is. Tavaly hazatért, és az NB II-es ETO FC Győrhöz igazolt, melynek színeiben 12 mérkőzésen lépett pályára.

A 21 éves Kun Bertalan – aki balhátvédként és balszélsőként is bevethető – a ZTE hatodik nyári igazolása.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Gyurján Márton (Haladás, szabadon igazolhatóként), Kun Bertalan (ETO FC Győr), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (MTK), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Csonka András
(FTC), Novothny Soma (Újpest FC – szabadon igazolható), Szánthó Regő (FTC)
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai, Trencín – Trencsén, Szlovákia), Kocsis Gergő, Kovács Zoltán (Budafok – kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC), Bobál Gergely (?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Babati Benjámin (szabadon igazolható), Barczi Dávid (szabadon igazolható), Radó András (szabadon igazolható), Stieber Zoltán (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik