Vasas: Hidi Patrik Angyalföldön folytatja – hivatalos

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.07.05. 15:26
null
Hidi Patrik, a Vasas új játékosa Nagy Miklós sportigazgató társaságában (Fotó: vasasfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, Hidi Patrik elhagyja a Budapest Honvédot és az NB I-es újonc Vasasnál folytatja pályafutását – derült ki az angyalföldiek honlapjáról.

 

Hidi Patrik pályafutása meghatározó klubját hagyja el: 2009-es bemutatkozásától számítva mostanáig összesen 322 tétmérkőzésen szerepelt a Budapest Honvédban. A kispestiektől harmadjára távozik: a 2017–2018-as idényben a spanyol másodosztályú Real Oviedóban, 2019 és 2020 tele között a kazah Jertisz Pavlodarban szerepelt – most pedig a Vasas játékosa lett.

A Marco Rossi vezette Honvéd 2016–2017-es bajnokcsapatának kapitánya 2025. június 30-ig írt alá Angyalföldön.

„2007-ben kerültem a Honvédhoz, ezen kívül két évet voltam külföldön, ezért úgy éreztem, hogy környezetváltozásra van szükségem, főleg ennyi idő után. Szeretném megköszönni a Honvédnak az élményeket és azt, hogy partnerek voltak a klubváltásban. Most új csapatba és új környezetbe kerülök, mellyel egy hosszú korszak lezárult mögöttem. Szeretnék a Vasassal minél nagyobb sikereket elérni, legalább akkorákat, mint a Honvéddal, akár egyből egy kupagyőzelemmel. Minden edzésen és mérkőzésen szeretnék hozzátenni a csapat teljesítményéhez, hiszen nagyon erős a mostani 12 csapatos bajnokság. Már az elején pontokat kell gyűjteni és akkor végén nem lesz problémánk” – mondta el a Vasas honlapján a középpályás, aki korábban kétszer szerepelt az U21-es válogatottban, a felnőttek között pedig Georges Leekens kapitánysága idején a kerettagságig jutott.

PIACI HELYZETKÉP CSAPATRÓL CSAPATRA

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Christian Gomis (szenegáli-francia, PFK Lokomotiv Plovdiv – Bulgária), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest – szabadon igazolhatóként)
Makszim Plakuscsenko
(izraeli-ukrán, Maccabi Haifa – Izrael)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérhetnek: Bocskay Bertalan(Topolyai SC – Szerbia), Horváth Milán (BFC Siófok),Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK), László Dávid (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ian Harkes (amerikai, Dundee United – Skócia)
Távozók:
Balogh Norbert (FC DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Berla Attila, Horváth András, Irimiás Gergő, Májer Milán (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Baráth Botond (Vasas, szabadon igazolhatóként), Nagy Gergő (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Bőle Lukács (lejárt a szerződése), Artur Craciun (lejárt a szerződése), Dusan Pantelics (lejárt a szerződése), Soltész Dominik (Gyirmót, legutóbb kölcsönben: Debreceni VSC), Thierry Gale (barbadosi, Dila Gori – Grúzia), Tóth-Gábor Kristóf (lejárt a szerződése), Hidi Patrik (Vasas)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia), Mohammed Kadiri (ghánai, Dinamo Kijev – Ukrajna), Zinédine Machach (francia, Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Banó-Szabó Bence (Kecskemét)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők: Deutsch László
(Puskás Akadémia), Géresi Krisztián (Mol Fehérvár FC), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Novothny Soma (Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Zimonyi Dávid (ZTE, kölcsön után végleg), Baráth Botond (szabadon igazolhatóként, legutóbb Budapest Honvéd), Dombó Dávid (szabadon igazolhatóként, legutóbb Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők: Iyinbor Patrick (Ferencváros – ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bánfalvi Dániel (Komárom VSE), Birtalan Botond, Kleisz Márk (mindkettő III. Kerületi TVE), Murka Benedek(FC Ajka), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Vernes Richárd (ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Távozók:
Kiss-Szemán Róbert (Szentlőrinc), Kovács Milán (szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr), Murka Benedek (szabadon igazolható), Rétyi Róbert (Szentlőrinc), Terbe Botond (PMFC), Tóth Bence (szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Viczián Ádám (DVTK – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Balajti Ádám (Tiszakécske), Molnár Zsombor (Dorog)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Birtalan Botond,
Kleisz Márk, Szatmári Lóránd, Vernes Richárd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik