NB I: „Tartanom kell a lelket a csapatban” – Cseri Tamás

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 10:45
null
Cseri Tamás: „Mindenkinek bele kell állnia a munkába, rá kell tenni még egy lapáttal, még többet kell dolgozni, nincs más út előttünk." (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)
Cseri Tamás, a sereghajtó Mezőkövesd Zsóry csapatkapitánya szerint nem lehet más cél, mint úgy vonulni a téli szünetre, hogy ne azt mondják: ég a ház…

Legutóbbi négy bajnokiján vereséget szenvedett a Mezőkövesd Zsóry, így nem meglepő, hogy az utolsó helyen szerénykedik a tabellán.

„Nyilván mindenki rosszul éli meg a helyzetet, s persze egyre csak nő a nyomás a csapaton” – mondta lapunknak Cseri Tamás, a Mezőkövesd Zsóry középpályása. „De mi keveredtünk ebbe a szituációba, így nekünk is kell kilábalnunk belőle. El kell kezdenünk gyűjtögetni a pontokat, mert bár csak a bajnokság első szakaszában járunk, már négy pontra állunk a még bennmaradást érő helytől.”

Mezőkövesden edzőváltás is történt, egy hónapja távozott a kispadról Supka Attila, s a Vasastól búcsúzó Kuttor Attila vette át a helyét. A szakember egyszer már irányította a Kövesdet, 2017 októbere és 2020 novembere között.

„Sohasem egyszerű megélni egy-egy edzőváltást. Aki addig kevesebbet játszott, nyilván reménykedik, hogy az új vezetőedzőtől több lehetőséget kap, aki pedig sokat futballozott, az meg abban bízik, hogy továbbra is kezdő marad. Ismerem az új stábot, tudom, mire számíthatunk Kuttor Attiláéktól, hiszek benne, hogy az elvégzett munkának meglesz a gyümölcse. De mint a legutóbbi, Paks elleni vereség után is elmondtam: mindenkinek bele kell állnia a munkába, rá kell tenni még egy lapáttal, még többet kell dolgozni, nincs más út előttünk. A kritika természetesen rám is vonatkozik, sokkal jobban kell koncentrálnia mindenkinek, hiszen rendre elkerülhető gólokat kaptunk. Észnél kell lennünk, különben még nagyobb bajba sodorjuk magunkat. Erre fel is hívom a figyelmet mint csapatkapitány – ebben a minőségemben még nagyobb feladat hárul rám, hiszen tartanom kell a lelket a csapatban, nem szabad, hogy azt lássák rajtam a többiek, megingok. Még több párharcot, még több keménységet várok el én is magamtól és a többiektől egyaránt.”

A Mezőkövesd legközelebb a Budapest Honvéd vendége lesz, amely – csakúgy, mint az előző két idényben – szenved, s csak a tizedik helyen szerénykedik.

„Mindig elmondom, s a múlt héten is kiderült, mindenkit le lehet győzni, a Kecskemétnek is sikerült megvernie a sokkal esélyesebb Ferencvárost. A kispestieknek is vannak gyenge pontjaik, arra kell törekednünk, hogy ezeket kihasználjuk. Jelenleg abban a helyzetben vagyunk, hogy bárki ellen is lépjünk pályára, nyernünk kell. A Honvéd után egymás után négyszer otthon futballozhatunk, fogadjuk a Ferencvárost, az Újpestet, a Kisvárdát és a Kecskemétet is, ebből jól kell kijönnünk. A téli szünetre úgy kell mennünk, hogy ne azt halljuk: ég a ház…”

NB I
10. FORDULÓ
17.00:
Kisvárda Master Good–Vasas FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Bozsik Aréna. Vezeti:
Karakó Ferenc (Buzás Balázs, Kóbor Péter)
A várható kezdőcsapatok
Bp. Honvéd (4
–2–3–1): Szappanos – Doka, Prenga, Csirkovics, Tamás K. – Bocskay, Zsótér – Kocsis D., Mitrovics, Samperio – Lukics
Kispad:
Tujvel (kapus), Plakuscsenko, Ennin, Lovric, Jónsson, Capan, Kerezsi, Szabó II Alex, Domingues
Sérült:
Nagy D. (térdműtét után)
Eltiltva:
Gomis (piros lap)
Vezetőedző:
Thomas Courts
Mezőkövesd (3
–4–3): Piscitelli – Pillár, Lukic, Bobál D. – Besirovic, Karnyicki, David Babunszki, Vajda S. – Molnár G., Drazsics, Cseri
Kispad:
Tordai (kapus), Nagy G., Bobál G., Lakveheliani, Brtan, Schmiedl, Kállai K., Kállai Z., Szelmani, Qaka
Sérült:
Horváth M., Kis, Madarász (mindhárom combizomhúzódás), Vadnai (kulcscsonttörés után)
Eltiltva:

Vezetőedző:
Kuttor Attila

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik