Torghelle látványos gólt lőtt, az MTK simán nyert

Vágólapra másolva!
2015.04.04. 18:25
null
Torghelle Sándor is betalált a Lombard ellen (Korponai Tamás)
Az MTK könnyedén, 3–0-ra legyőzte a Lombard Pápát a labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati játéknapján. A fővárosiak Kanta József büntetőből szerzett góljával kerültek előnybe, majd a fordulás után Torghelle Sándor és Csiki Norbert is betalált. Garami József együttese visszavette a második helyet a tabellán.

 

 

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
MTK Budapest–Lombard Pápa 3–0 (Kanta J. 18. – 11-esből, Torghelle 58., Csiki 68.)

Az MTK összeállítása Hegedüs Lajossal kezdődött ezúttal is, a kapus 100. alkalommal lépett pályára az élvonalban. Jól kezdte a találkozót az MTK, amelynek három pontra volt szüksége a Ferencváros pénteki győzelme után ahhoz, hogy visszavegye a második helyet a tabellán. Ennek megfelelően már az elején saját térfelére szorította a Lombardot a fővárosi együttes.

Előbb Horváth Zsolt, majd Torghelle Sándor lőtt, illetve fejelt mellé, a 10. percben aztán ismét Torghelle Sándor próbálkozott, de ezúttal blokkoltak a pápai védők. Garami József együttese a széleken vezetett veszélyes támadásokat, a Lombard szinte el sem tudott jutni az MTK kapujáig.

A 18. percben büntetőhöz jutott az MTK: Kanta József ugratta ki Csiki Norbertet a tizenhatoson belül, Zulevs azonban felvágta a hazaiak támadóját, amiért sárga lapot kapott, a fővárosiak pedig tizenegyest. A labda mögé Kanta József állt, az MTK csapatkapitánya a kapu jobb oldalába lőtt, Szűcs Lajos érezte ugyan az irányt, de nem védhette a jól helyezett lövést (1–0).

A 31. percben szép kontrát vezetett az MTK, Kanta, Torghelle, majd Horváth volt a labda útja, utóbbi végül 10 méterről vette célba a bal alsó sarkot, de Szűcs Lajos nagy bravúrral hárított. Négy minutummal később Csiki forgatta meg védőjét és tüzelt 15 méterről, de Szűcs Lajos ezt a kísérletet is hatástalanította egy szép védéssel.

A szünetben így 1–0-ra vezetett az MTK, mely uralta az első félidőt.A fordulás után minden ott folytatódott, ahol előtte abbamaradt: az MTK mezőnyfölényben futballozott, a Lombard nem tudott eljutni jóformán ellenfele tizenhatosáig sem.

Az 58. percben meg is duplázta előnyét az MTK: Csiki Norbert mutatott be szép szólót, több Lombard-védőt is faképnél hagyott, majd Torghelléhez passzolt, aki 10 méterről, félfordulatból bombázott a vendégek hálójába (2–0).

Sőt! Tíz perccel később eldöntötte a három pont sorsát a házigazda. Kanta szerzett labdát középen és ugratta ki a bal oldalon Csikit, aki egy csel után 13 méterről kilőtte a hosszú sarkot (3–0).

Csiki nagyon elemében volt az egész mérkőzésen egyébként, a 74. percben újabb szép szóló után a tizenhatos előteréből vette célba Szűcs kapuját, ám a rutinos kapus résen volt és fogta a labdát. A túloldalon Vankó Imre csapott le a labdára Nagy hibája után, de 18 méterről fölé lőtt.

A hátralévő időben gól nem született, az MTK magabiztosan, 3–0-ra megnyerte a találkozót, így visszavette a második helyet a tabellán, a harmadik pozícióba szorítva a Ferencvárost.

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 3., péntek
19.00Puskás Akadémia FC–Ferencváros 1–2
Pintér Csaba
Április 4., szombat
14.00Győri ETO FC–Kecskeméti TE 1–1Karakó Ferenc
16.00Pécsi MFC–Debreceni VSC 0–0Németh Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Nyíregyháza Spartacus 3–0Erdős József
18.30MTK Budapest–Lombard Pápa 3–0Farkas Ádám
18.30Diósgyőri VTK–Paksi FC (Sport1) 1–2Iványi Zoltán
Április 5., vasárnap
16.30
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Újpest FC–Videoton FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 21 16 4 1 46– 8 +38 52
2. MTK Budapest 22 15 7 33–21 +12 45
3. Ferencvárosi TC 22 13 5 4 34–16 +18 44
4. DVSC-Teva 22 11 6 5 28–14 +14 39
5. Paksi FC 22 10 7 5 34–22 +12 37
6. Kecskeméti TE 22 10 5 7 27–25 +2 35
7. Diósgyőri VTK 22 9 7 6 32–27 +5 34
8. Újpest FC 21 7 9 5 19–18 +1 30
9. Győri ETO FC 22 7 8 7 30–27 +3 29
10. Puskás Akadémia FC 22 7 5 10 22–26 –4 26
11. Nyíregyháza Spartacus FC 22 6 4 12 21–33 –12 22
12. Szombathelyi Haladás 21 5 3 13 14–28 –14 18
13. Pécsi MFC 22 4 6 12 22–38 –16 18
14. Lombard Pápa FC 22 4 6 12 11–36 –25 18
15. Dunaújváros PASE* 22 4 5 13 18–38 –20 16
16. Budapest Honvéd 21 3 6 12 15–29 –14 15
* A Dunaújvárostól 1 pont levonva



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik