NB I: Dibusz, Laidouni, Hahn – pályán a legjobbak!

Cs. A., S. Zs., T. N.Cs. A., S. Zs., T. N.
Vágólapra másolva!
2020.12.29. 09:48
null
A paksiak támadója, Hahn János négy gólt szerzett a Puskás Akadémia elleni győztes bajnokin, ezért a Nemzeti Sport tudósítójától a meglehetősen ritkán kiosztott 10-es osztályzatot kapta elismerésképp (Fotó: Meder István)
Lapunk osztályzatai alapján összeállt az OTP Bank Liga mögöttünk hagyott őszi szezonjának válogatottja.

 

Lapunk elkészítette a 2020–2021-es első osztályú bajnokság őszi szezonjának játékosrangsorát a munkatársaink által adott osztályzatok alapján. A sorrendet a nullától tízig adható érdemjegyek átlaga határozza meg, azzal a kitétellel, hogy a pályán töltött minimális, harmincperces játékidőre kapott, továbbá a próbára nem tett kapusoknak adott nullás osztályzatok nem számítanak bele.

A bajnokság eddig lejátszott tizenhat fordulójában 307 labdarúgó lépett pályára, harminckettővel több, mint egy évvel korábban. A listára ugyanakkor csak 144 futballista kerülhetett fel, akik a mérkőzések felénél eggyel többször értékelhető teljesítményt nyújtottak. A mezőny hat klubjánál ez legalább kilenc bajnokit jelent, mivel azonban a Ferencváros–Diósgyőr, a Budafok–Ferencváros, valamint a Kisvárda–Mol Fehérvár mérkőzést januárban játsszák le, e csapatok játékosainál a legalább nyolc értékelhető mérkőzést vettük figyelembe. Az Újpest esetében szintén, mivel a novemberi, diósgyőri bajnokiján (0–3) játékosai nem léptek pályára. Pontazonosság esetén a több értékelhető teljesítmény rangsorol.

A NAGYOBB MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Magyarázat: A helyezés után a játékosok neve, csapata, illetve az osztályzatok átlaga szerepel, míg zárójelben az értékelhető pályára lépéseket tüntettük fel. Vastaggal szedve a különböző felnőtt válogatottakban valaha szerepelt játékosokat jelöltük.

Az összeállítást készítette: Cserháti András, Somogyi Zsolt, Tősér Norbert     

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC1412231– 7+2438
2. Mol Fehérvár1585235–17+1829
3. MTK Budapest1674524–21+325
4. Puskás Akadémia1672720–24–423
5. Kisvárda1565417–18–123
6. Paksi FC1663729–30–121
7. Zalaegerszegi TE1662828–280 20
8. Mezőkövesd1662816–22–620
9. Újpest FC1654720–32–1219
10. Budapest Honvéd1645724–23+117
11. Budafoki MTE1543817–26–915
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik