NB I: besegít-e a Puskás Akadémia a Fradinak az őszi elsőséghez?

Vágólapra másolva!
2021.12.18. 10:05
null
A Kisvárda szeptemberben nyert Felcsúton, a Puskás Akadémia most visszavághat (Fotó: Árvai Károly)
Megőrzi-e éllovas pozícióját a téli szünetre a Kisvárda, avagy a Ferencváros visszaveszi az elsőséget? Ez a fő kérdése a labdarúgó NB I idei utolsó, ismét kétnapos fordulójának. A 17. kör szombat délután az FTC–Honvéd rangadóval indul, amelyen a hazaiak megbízott vezetőedzője, Máté Csaba, illetve a vendéggárda is első győzelmére készül a Groupama Arénában. Az egypontos előnnyel listavezető Kisvárda vasárnap a harmadik Puskás Akadémiát fogadja, és ha nem nyer, nagy valószínűséggel a Fradi várja a tabella éléről a tavaszi folytatást. Matematikailag még a felcsúti csapat is felugorhat az első helyre, de erre a papírforma alapján igen kevés az esély.

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 17. FORDULÓJA ELÉ

FERENCVÁROS–BP. HONVÉD


♦ Eddig 214-szer mérkőztek meg első osztályú bajnokin, az örökmérleg 119 Fradi-győzelem, 34 döntetlen, 61 kispesti siker. Hármat ezek közül félbeszakadt bajnokságokban – egyet 1944-ben, kettőt 1956-ban – játszottak, ezek nélkül a mérleg 118–34–59.

♦ A Honvéd a legutóbbi 13 dél-pesti rangadóból csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost, 2019 áprilisában 3–2-re, de akkor különösebb tétje nem volt a találkozónak, mert már a kezdés előtt biztossá vált a zöld-fehérek 30. bajnoki címe. Az azóta lejátszott hét összecsapáson a piros-feketék csupán egyszer találtak be a Fradinak, az előző bajnokság záró fordulójában a keretből most ősszel kitett korábbi gólkirály, Eppel Márton révén.

♦ A kispestiek az előző öt találkozót elbukták a zöld-fehérekkel szemben, a legutóbbi négyet egygólos különbséggel (háromszor 1–0-ra, egyszer 2–1-re), míg előtte 2–0-ra vesztettek.

♦ A Ferencváros pályaválasztása mellett legutóbb 2020 februárjában szereztek pontot a piros-feketék (0–0), akkor az olasz Giuseppe Sannino irányításával. Ezzel hatmeccses vereségsorozatukat szakították meg a kispestiek, akik bajnokin eddig még sosem tudtak nyerni a Groupama Arénában! Győzni pedig mostanáig utoljára több mint nyolc éve, 2013. október 6-án, a Puskás Ferenc Stadionban sikerült nekik a Fradi vendégeként (1–2), a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco Rossi vezetésével. A zöld-fehérek játékosa, Vécsei Bálint akkor még a kispestieket erősítette.

♦ Tizenötödik bajnokiján már idénybeli harmadik vereségét szenvedte el az FTC vasárnap Debrecenben, ehhez hasonlóra legutóbb 2016 őszén volt példa. Akkor az első 15 forduló alatt négyszer maradt pont nélkül Thomas Doll együttese, amelynek akkor a bajnokság végén be kellett érnie a negyedik hellyel. Azóta legfeljebb két vereség csúszott be a Fradinak az idény ezen kezdeti időszakában.

♦ A Honvéd az előző fordulóban 2–2-re végzett otthon a Zalaegerszeggel, így közel négy hónappal az újpesti 1–1 után játszott újra döntetlent a bajnokságban. Mind a kispestiek, mind a ferencvárosiak csak kétszer ikszeltek ebben a szezonban, ez jelenleg a legkevesebb a mezőnyben.

♦ Az FTC az utóbbi két körben nyeretlen maradt (1 döntetlen, 1 vereség), ilyen negatív széria október után már másodszor fordul elő vele a jelenlegi kiírásban.

♦ Legalább három gól esett a kispestiek legutóbbi tíz bajnokijának mindegyikén.

♦ Miután a címvédő Fradi ősszel az otthoni NB I-es meccseinek mindössze a felén tudott diadalmaskodni, 4–2–2-es mérlegével a Kisvárda és a Fehérvár mögött csak harmadik a hazai tabellán.

♦ A Honvéd idegenben 3-szor nyert, 1 alkalommal ikszelt, 4-szer pedig kikapott, ezzel a negyedik legjobb a vendégtáblázaton. Győzelmeit sorrendben Zalaegerszegen, Gyirmóton és Pakson aratta.

♦ Peter Stöger menesztése után ezen a meccsen ideiglenesen Máté Csaba irányítja a zöld-fehéreket. Korábban egyszer már volt beugró, 2013 decemberében előbb Magyar Kupa-mérkőzésen Újpesten 1–0-ra kikapott, majd bajnokin Székesfehérváron 3–2-re nyert a Videoton ellen vele a csapat. Máténak ezen kívül még négy bajnokija volt vezetőedzőként a magyar élvonalban, 2012 augusztusában 3 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetett el a Paks kispadján, így az összesített NB I-es mérlege 1–3–1.

♦ Horváth Ferencnek, a kispestiek mesterének erősen negatív a mutatója a Ferencvárossal szemben: a 18 találkozójából 11-et elvesztett, 4-szer döntetlent játszott és csak 3-szor nyert. Mindhárom győzelme 1–0-s volt, kétszer 2016-ban a Videotonnal, legutóbb, 2018 novemberében pedig a Haladással.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2021–2022-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. október 4.MezőkövesdPintér Attila helyett Supka Attila
2021. október 4.MTK
Giovanni Costantino helyett Teodoru Vaszilisz (megbízott vezetőedzőként)
2021. október 28.DebrecenHuszti Szabolcs és Toldi Gábor helyett Jeremiás Gergő (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 8.Debrecen
Jeremiás Gergő helyett Joan Carrillo
2021. november 10.KisvárdaJoao Janeiro helyett Erős Gábor (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 12.MTKTeodoru Vaszilisz helyett Márton Gábor
2021. december 13.
FTC
Peter Stöger helyett Máté Csaba (megbízott vezetőedzőként)

 

MTK BUDAPEST–PAKSI FC

♦ Ez lesz a 30. mérkőzésük a az NB I-ben, az örökmérleg kiegyenlített, mindkét csapat 11-szer került ki győztesen a párharcból, 7 esetben pedig ikszeltek. A gólkülönbséget tekintve a paksiak állnak jobban (42–38).

♦ Az előző tíz összecsapásukból a fővárosi kék-fehérek csak egyet tudnak megnyerni, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, szintén az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, de segített nekik, hogy a paksi kapus, Hegedüs Lajos piros lapja miatt közel 50 percet emberelőnyben futballoztak. Hétszer a tolnaiak diadalmaskodtak, a döntetlenek száma 2.

♦ Amikor az MTK volt a házigazda, 7-szer nyertek a Hungária körútiak, 3-szor a paksiak, 2 bajnoki pedig – 2008-ban és 2009-ben – 1–1-es remivel végződött.

♦ Az MTK 1903 óta összesen 2886 találkozót vívott a magyar élvonalban, és mivel legutóbb a Fehérvártól kikapott, továbbra is igaz: ha most sikerül nyernie, a Nemzeti Labdarúgó Archívum kimutatása szerint fennállása jubileumi, 1500. élvonalbeli győzelmét aratja.

♦ Érdekesség, hogy a két gárdának ugyanolyan a mutatója az előző kilenc fordulóban: 1 diadal, 2 döntetlen és 6 vereség. Ezalatt a Paks a Puskás Akadémiát, az MTK az Újpestet tudta megverni.

♦ Az NB I legtöbb és legkevesebb gólt elérő együttese csap össze ebben a párosításban. Az MTK még csak 12 találatnál jár, miközben a Paks több mint háromszor ennyinél (38). A vendégek házi gólkirályjelöltje, Ádám Martin egymaga többször volt eredményes (13), mint a teljes kék-fehér gárda.

♦ A tolnai csapat előző 19 bajnokijából csak egy olyan volt, amelyiken 3 gólnál kevesebb született (1–1 Debrecenben).

♦ A Paks az MTK elleni legutóbbi hét NB I-es meccséből hatot úgy nyert meg, hogy már a félidőben is vezetett.

♦ Az MTK az előző kilenc fordulóban hétszer gólképtelennek bizonyult, a két kivétel a DVSC (1–1) és az Újpest (2–1) ellen volt.

♦ A hazaiakat vezető Márton Gábor korábbi élvonalbeli csapataival – a ZTE-vel, majd a Fehérvárral – még nem tudott nyerni a Pakssal szemben, a mérlege 2 döntetlen és 1 vereség (éppen legutóbb). Márton és Bognár vezetőedzőként 2010 óra kilencszer került egymással szembe, ötször az előbbi együttese győzött, háromszor a Paks jelenlegi mesteréé, egyszer pedig döntetlent játszottak.

FEHÉRVÁR FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY


♦ Tizennyolc alkalommal találkoztak az élvonalban, a meccsek felét – 9-et – a fehérváriak nyerték meg, 6 zárult döntetlennel, a mezőkövesdi sikerek száma 3. A borsodiak mindig páros évben kerekedtek felül (2016, 2018, 2020).

♦ A matyóföldiek a két alakulat legutóbbi nyolc egymás elleni bajnokiján csak egyszer gyűjtötték be a három pontot: tavaly júniusban hazai pályán úgy győztek 2–1-re, hogy közel 50 percet emberhátrányban futballoztak – Andrij Neszterovot ugyanis 1–1-es állásnál még a szünet előtt kiállították.

♦ A kövesdieknek eddig nem termett babér a Fehérvár vendégeként: a 8 bajnokijukból 6-ot elbuktak, és mindössze 2 döntetlent értek el, a másodikat idén februárban (0–0).

♦ A Vidi az előző öt fordulóban felváltva nyert és veszített, a múlt héten az MTK otthonában első idegenbeli diadalát aratta ebben a szezonban.

♦ A Mezőkövesd az utóbbi hetekben veszített abból a lendületéből, amit az új vezetőedző, Supka Attila érkezéséből merített: a legutóbbi négy fordulóban csupán egyszer tudott győzni, a sereghajtó Gyirmót otthonában. Az is igaz, hogy közben a két vereségét a tabella első két helyezettjétől, a Fraditól, majd a Kisvárdától szenvedte el.

♦ A Fehérvár otthon remek sorozatban van, hiszen a legutóbbi négy meccsét megnyerte, előtte pedig ikszelt a Puskás Akadémiával.

♦ A matyóföldi együttes hét pontot gyűjtött az előző három idegenbeli találkozóján (2 diadal, 1 iksz), és Supka Attilával vendégként még veretlen a bajnokságban.

♦ Supka Attilának jelentősen negatív a mérlege a Vidivel szemben: 5 győzelem, 7 döntetlen és 10 vereség. Előző csapatával, a Kisvárdával napra pontosan egy éve 3–0-ra alulmaradt a Mol Aréna Sóstóban, az idei esztendőben viszont a rétközi együttessel 1 győzelmet és 1 döntetlent ért el a Fehérvár ellen.

KISVÁRDA-MASTER GOOD–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Tízszer ütköztek meg az élvonalban, az örökmérleg a Puskás Akadémia felé billen. A Kisvárda 3-szor, a felcsúti csapat 4-szer nyert, 3 összecsapásuk pedig döntetlennel zárult. Az előző három találkozójukon egynél több találat egyszer sem esett.

♦ Az előző két bajnokságban a várdaiaknak egyszer sem sikerült nyerniük a PAFC ellen (2 iksz, 4 vereség), szeptemberben a Pancho Arénában azonban megtörték a rossz sorozatukat, és Bumba találatával győztesen tértek haza.

♦ Nem egy gólokban bővelkedő párharc ez, a tízből hétszer fordult elő, hogy legalább az egyik fél nem talált be. A legnagyobb különbség 2019 áprilisában alakult ki kettejük között, ekkor az újonc Kisvárda edzőbuktató meccsen 4–0-ra nyert Felcsúton. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy a hazaiaktól Sós Bencét már a 18. percben kiállítsák. Mint később kiderült, Radoki Jánosnak ez volt a búcsúmérkőzése a Puskás Akadémia kispadján.

♦ Amikor a kelet-magyarországi együttes játszott otthon, a piros-fehérek szempontjából 1 diadal, 1 döntetlen és 3 vereség a mérleg. Az egyetlen sikerük rögtön az első találkozójukon, 2018. december 1-jén, Horváth Zoltán góljával jött össze (1–0), azóta viszont négy meccsen csak egy gólra voltak képesek, ha a PAFC látogatott hozzájuk.

♦ Az élvonalban negyedik évadját töltő Kisvárda eddig 115 meccsen van túl, és ha most sikerül nyernie, akkor fennállása során először fordul pozitívba az örökmérlege, amely jelenleg éppen 50 százalékos (44 diadal, 27 iksz, 44 vereség).

♦ Az NB I-ben négy meccs – vagyis Erős Gábor ideiglenes kinevezése – óta veretlen várdai csapat az egyetlen a mezőnyben, amely a legutóbbi három fordulóban minden mérkőzését megnyerte. Ez a leghosszabb aktív győzelmi sorozat most az élvonalban, ráadásul ezalatt mindig legalább két gólt ért el.

♦ A Puskás Akadémia az előző tíz bajnokijából csak egyet veszített el, a Paks ellenit (1–4), ezt rajta kívül egyetlen másik együttes sem mondhatja el magáról a mezőnyből.

♦ Otthoni teljesítménye alapján a Kisvárda eddig a legjobb az élvonalban, a Fehérvárhoz hasonlóan 6–1–1 a mutatója, de jobb a gólkülönbsége (18–7). Csak az Újpesttel ikszelt és a Ferencvárostól kapott ki, különben mindig győztesen jött le a pályáról.

♦ A Puskás Akadémia 5–2–1-es mérlegével második a vendégtabellán, de a legutolsó két idegenbeli fellépésen nem tudott győzni (1 döntetlen, 1 vereség).


GYIRMÓT FC GYŐR–DEBRECENI VSC

♦ A bajnokság két újonca négyszer mérkőzött eddig a legfelső osztályban, és valamennyiszer a Debrecen győzött. Legalább három gól mindig volt, amelyekből minimum kettőt a Loki szerzett.

♦ Gyirmóton csak egyszer találkoztak, 2016 őszén a DVSC 13 perc alatt kétgólos előnyhöz jutott, amelyből a hazai csapat csak egyet tudott ledolgozni, pedig a jelenlegi sportigazgató, Tőzsér Dániel piros lapja után majdnem 40 percen át emberelőnyben játszhatott.

♦ Az előző kiírásban a másodosztályban meccseltek, ott viszont mindkétszer a Gyirmót nyert: Varga Barnabás szöglet utáni fejes góljával otthon 1–0-ra, majd Lencse László és Simon András találatával idegenben 2–0-ra. Azon a két mérkőzésen a Lokit még Kondás Elemér dirigálta, majd pont a második vereség után menesztették.

♦ A Gyirmót az egyetlen gárda a mezőnyben, amely a legutóbbi három bajnokiját kivétel nélkül elbukta, ráadásul mindegyiket úgy, hogy a félidőben még döntetlenre állt. Már négy forduló óta nyeretlen, ami szintén negatív csúcs most az NB I-ben.

♦ A Loki az előző héten az első igazi bravúrját aratta az ősszel a bajnok Ferencváros legyőzésével, ezzel lezárta három fordulón át tartó nyeretlenségi szériáját (1 iksz, 2 vereség), és először diadalmaskodott Joan Carrillo érkezése óta.

♦ Csertői Aurél együttese eddig házigazdaként csak hat pontot gyűjtött, miközben idegenben hetet. Az Alcufer Stadionban három döntetlen mellett egyedül a Paksot tudta legyőzni, de annak is már több mint két hónapja. Összességében a hazai tabellán is sereghajtó.

♦ A Debrecen látogatóként egy 4–1-es sikerrel indított a Honvéd új stadionjában, ám azóta idegenben 7 meccs óta nyeretlen (2 remi, 5 kudarc) és utolsó előtti a vendégtáblázaton.

♦ Két gólnál több egyszer sem született a Gyirmót legutóbbi három hazai meccsén.

♦ A Loki rendre a második félidőben eredményesebb, az első félidei teljesítménye alapján 13 virtuális pontjával a legrosszabb a mezőnyben.

♦ Csertői Aurél gárdája a 16 fordulóból hatban gólképtelen volt.

ZALAEGERSZEGI TE FC–ÚJPEST FC

♦ Eddig 83 meccset vívtak az NB I-ben, amelyek több mint a felét az újpestiek nyerték meg. Az örökmérleg 19 zalai sikert és ugyanennyi döntetlent mutat, 45-ször pedig a lila-fehérek győztek.

♦ Mostanában elég gólgazdagok a találkozóik: a legutóbbi négy bajnokijukon minimum három gól volt, sőt háromszor négy vagy több találat esett.

♦ Zalaegerszegen teljesen kiegyenlített a párharcuk: mindkét csapat 13 diadallal büszkélkedhet, a remik száma 14. A gólok számát tekintve a fővárosiak állnak jobban (59–63). A ZTE Arénában legutóbb, februárban sima 3–0-s diadalt arattak a hazaiak, akiket akkor még Boér Gábor irányított.

♦ A ZTE a 39. szezonját tölti az élvonalban, ezalatt 1217 mérkőzést játszott és már csak két találatra van a kisebb mérföldkövet jelentő 1700. góljától.

♦ A Zete négy forduló óta nem kapott ki (1 győzelem, 3 döntetlen), a Kisvárdáéval együtt ez a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat a bajnokságban.

♦ Az Újpest a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, közben csak az MTK-val szemben maradt alul, ezzel az előző hat forduló alapján elkészített formatabellán az előkelő legelső helyet foglalja el.

♦ A Zalaegerszeg odahaza csak 50 százalékos mutatóval rendelkezik (3–2–3), de a ZTE Arénában rendezett legutóbbi négy meccsén 11 pontot zsebelt be, háromszor nyert és csak a Mezőkövesd vitt el tőle pontot (1–1) egy ráadásban lőtt egyenlítő góllal.

♦ A lila-fehérek a Honvéd ellen közel kilenc hónapos szünet után tudtak újra idegenben győzni, ám a vendégtabellán még így is csak a tabella alsó negyedében foglalnak helyet.

♦ Fejesből a Zete érte el a legtöbb gólt az NB I-ben, nyolcat.

♦ Waltner Róbert vezetőedzőként eddig csak egyszer tudott nyerni az Újpest ellen, még 2018 decemberében a Kaposvárral (1–0). Ezután sorozatban négy vereség következett – közte kétszer 5 gólt szedett be csapataival a liláktól –, majd legutóbb, szeptemberben 2–2-es döntetlent ért el a ZTE-vel a Szusza Ferenc Stadionban.

NB I, 2021–2022, 17. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
December 18., szombat
14.45: Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
17.00: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
19.30: Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
December 19., vasárnap
13.00: Kisvárda–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti Stadion
16.30: Gyirmót FC Győr–DVSC (Tv: M4 Sport)
Gyirmót, Alcufer Stadion
18.45: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna

 

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 16 10 3 3 30–16 +14 33
2. Ferencvárosi TC 15 10 2 3 31–12 +19 32
3. Puskás Akadémia 15 9 3 3 24–17 +7 30
4. Mol Fehérvár 16 7 5 4 22–18 +4 26
5. Mezőkövesd 16 6 4 6 19–26 –7 22
6. Budapest Honvéd 16 6 2 8 30–31 –1 20
7. Zalaegerszegi TE 16 5 5 6 23–33 –10 20
8. Paksi FC 16 5 3 8 38–35 +3 18
9. Debreceni VSC 16 4 5 7 30–29 +1 17
10. Újpest FC 16 4 5 7 24–28 –4 17
11. MTK Budapest 16 4 3 9 12–27 –15 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 17–28 –11 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik