MK: jogosulatlanul szerepelt a játékos, kizárhatják a Soroksárt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.05. 15:49
Bár az NB II-es Soroksár legyőzte a megyei I. osztályú Ménfőcsanakot a labdarúgó Magyar Kupa második fordulójában, előfordulhat, hogy az MLSZ kizárja a másodosztályú együttest.

Mint ismert, a Soroksár 1–0-ra nyert a Ménfőcsanak vendégeként, a legjobb 32 között pedig a Budapest Honvéd vár rá.

A Kisalföld úgy tudja, Csilus Ádám jogosulatlanul szerepelt a sárga-feketéknél, így elképzelhető, hogy a Soroksárt kizárja a szövetség.

„Jóval a találkozó után értesültünk arról, hogy az ellenfelünk egyik labdarúgóját, Csilus Ádámot még a Ferencváros játékosaként tavaly októberben öt kupamérkőzésre eltiltották, így lehet, hogy nem léphetett volna ellenünk pályára – mondta a Kisalföldnek Turbék István, a ménfőcsanakiak elnöke. – Az óvásról lekéstünk, de úgy tudom, hivatalból még vizsgálhatják a szereplés jogosságát.”

A Soroksárnál a Ferencvárostól kölcsönben szereplő Csilus Ádám végigjátszotta a Ménfőcsanak elleni mérkőzést. Tavaly októberben az MLSZ valóban eltiltotta öt soron következő MK-meccsre, mert a Ferencváros–Csákvár mérkőzésen (4–1) – az MLSZ fegyelmi határozata szerint – amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben, szándékosan könyökkel arcon ütötte ellenfelét, aki sérülést szenvedett.

Az ötmeccses eltiltás értelmében Csilus a döntőben már játszhatott volna, ám a Fradi a télen kölcsönadta Soroksárra, így büntetését elméletileg még nem töltötte le. a Soroksár 1–0-ra nyert a Ménfőcsanak vendégeként, a legjobb 32 között pedig a Budapest Honvéd vár rá.

A Kisalföld úgy tudja, Csilus Ádám jogosulatlanul szerepelt a sárga-feketéknél, így elképzelhető, hogy a Soroksárt kizárja a szövetség.

„Jóval a találkozó után értesültünk arról, hogy az ellenfelünk egyik labdarúgóját, Csilus Ádámot még a Ferencváros játékosaként tavaly októberben öt kupamérkőzésre eltiltották, így lehet, hogy nem léphetett volna ellenünk pályára – mondta a Kisalföldnek Turbék István, a ménfőcsanakiak elnöke. – Az óvásról lekéstünk, de úgy tudom, hivatalból még vizsgálhatják a szereplés jogosságát.”

A Soroksárnál a Ferencvárostól kölcsönben szereplő Csilus Ádám végigjátszotta a Ménfőcsanak elleni mérkőzést. Tavaly októberben az MLSZ valóban eltiltotta öt soron következő MK-meccsre, mert a Ferencváros–Csákvár mérkőzésen (4–1) – az MLSZ fegyelmi határozata szerint – amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben, szándékosan könyökkel arcon ütötte ellenfelét, aki sérülést szenvedett.

Az ötmeccses eltiltás értelmében Csilus a döntőben már játszhatott volna, ám a Fradi a télen kölcsönadta Soroksárra, így büntetését elméletileg még nem töltötte le.

Legfrissebb hírek

Az argentin Lucas Alfonso lett a ZTE kupaspecialistája

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:44

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Horváth Krisztofer kihagyott tizenegyese után Matko duplája továbbjuttatta az Újpestet Szegeden

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:00

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33

Galéria: így ejtette ki a regnáló bajnokot a ZTE a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 23:27

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

Elképesztő öngól, a Zalaegerszeg kiejtette a balszerencsés Győrt

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 20:57