MK: iskoláskori példakép – az MTK védője Szabics Imre ellen készül

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 10:52
null
Az MTK Budapest fiatalja, Nagy Zsombor különleges mérkőzésre készülhet (Fotó: Árvai Károly)
Mérnöki precizitással készül Nagy Zsombor, az MTK labdarúgója a Mol Fehérvár elleni csütörtöki Magyar Kupa-elődöntőre, ráadásul iskoláskori példaképével, Szabics Imrével is találkozhat.

 

A szegedi Madách Imre általános iskola is érintve van a csütörtöki Magyar Kupa-elődöntőben: a Mol Fehérvár FC vezetőedzője, Szabics Imre és az MTK Budapest védője, Nagy Zsombor is ebben a tanintézményben tanult és sportolt.

„Személyesen még nem találkoztam Szabics Imrével, de a suliban rengeteget hallottunk róla – mondta Nagy Zsombor.A testnevelő tanárunk, Várkonyi Béla sokszor emlegette őt és a kézilabdázó Nagy Lászlót mint korábbi tanítványait, akik nagyon sokra vitték a sportban, példaképként tekintettünk rájuk. Ismertem Szabics Imre pályafutását, a Tisza Volánban kezdtem futballozni, ahol egykor ő is játszott, ott is sokszor hallottunk róla, és mindenki büszke volt rá, milyen sokra vitte. Érdekes lesz személyesen is találkozni.”

Szabics Imre arról beszélt, a párharc esélyese az MTK Budapest, mert kétszer is legyőzte ebben a bajnokságban a fehérvári csapatot, és mert otthon játszik.

„A nyilatkozat a mi öltözőnkben is téma volt, de az edzőnk, Michael Boris azt mondta: Szabics Imre nyomást akar helyezni ránk, a saját csapatáról pedig le akarja venni. Persze szeretnénk döntőbe kerülni, de a keretek erőssége, a klubok költségvetése közötti jelentős különbség miatt szerintem a legtöbb szurkoló szemében a Fehérvár a favorit. Ha meg tudjuk ismételni azt a játékot, amelyre kétszer is képesek voltunk ellene, nyerhetünk, és ez is a célunk, ugyanakkor tudjuk, hogy nagyon erős csapat vár ránk.”

SZABICS IMRE: NAGY ZSOMBOR JÓ ISKOLÁBA JÁRT!

Szabics Imre, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője: – Elemeztük az MTK Budapest játékát, tudom, Nagy Zsombor milyen teljesítményre képes. Azt nem tudtam, hogy ugyanabba az iskolába jártunk, de örülök, hogy a Madách suliból ismét eljutott valaki az NB I-be. Személyesen nem ismerem, de bátran kijelenthetem: jó iskolába járt!

A védő márciusban volt 23 éves, és fokozatosan épült fel a karrierje. A szegedi gyerekévek után 14 évesen lett az MTK játékosa, három évig Agárdon nevelkedett, a felnőttek között 2016 óta 42 NB III-as és 55 NB II-es bajnoki után léphetett pályára az első osztályban, amelyben eddig 23 találkozón egy gólt szerzett – a Ferencváros ellen (2–2).

„Magam is úgy gondolom, ez a fokozatosság kellett ahhoz, hogy itt lehessek – értékelte pályafutását Nagy Zsombor. – Egy évet játszottam kölcsönben Dorogon, nagyon sokat fejlődtem, és amikor visszakerültem, a csapat kiesett, ami, biztos furcsán hangzik, nekem bizonyos értelemben nem jött rosszul. Még egy évet játszhattam az NB II-ben, már az MTK felnőttcsapatában, beilleszkedtem, és utólag úgy érzem, ezekben az években a tapasztalatlanságom miatt elkövethettem olyan hibákat, amelyekért nem kellet nagy árat fizetnem. A második és a harmadik osztályban is vannak erős, gyors vagy technikás ellenfelek, de az NB I-ben a legtöbb támadóra egyszerre jellemzők ezek a tulajdonságok, ezért kellettek nekem azok az évek, hogy felkészülhessek a legjobbak ellen. Senkit sem megbántva, de az NB III-ban nincs Futács Márkóhoz, Böde Dánielhez hasonló bivalyerős csatár, de mondhatom a bemutatkozásomat a Ferencváros ellen, amikor a csúcsformában lévő Tokmac Nguen vagy Isael jött szembe.”

A bemutatkozás nem volt mindennapi: az 1. forduló előtt tíz perccel, a bemelegítés közben Pintér Ádám megsérült, hirtelen kellett beugrani a bajnok elleni mérkőzésre.

„Nagy Zsombor nagyszerűen reagált, nem idegeskedett, jól játszott– mondta erről Michael Boris. – Ez rögtön megmutatta, hogy jó versenyzőtípus, nem stresszelte túl az első meccsét, pedig itthon nehezebb ellenfelet nemigen találni. Egyszerűen élt az eséllyel, de nem elégedett meg azzal, amit elért. Amikor az edzésre jövünk, a többi fiatallal sokszor ő is ott van a konditeremben, dolgozik, mint egy őrült, hogy fejlődjön, erősödjön, minél jobb játékossá váljon. A mentalitása nagyszerű, a játéka folyamatosan fejlődik, rászolgált a bizalomra, és az sem titok, hogy nagyon sokat várunk tőle a folytatásban.”

Nagy Zsombor tehát helytállt, s mint mondta, nagyon sokat számít neki az idősebb játékosok biztatása, különösen Kanta József elismerő, bátorító szavai erősítik az önbizalmát. Koronavírusos fertőzése miatt lemaradt ugyan az U21-es Európa-bajnokságról, az MTK védelmének alapembere mérnöki pontossággal szervezi meg a hátsó alakzat mozgását. Ez sem véletlen.

„A BME műszaki menedzser szakán tanulok – mondta Nagy Zsombor. – A futballkarrierre összpontosítok, de mindig jó tanuló voltam, édesanyám is javasolta, ha tehetem, tanuljak tovább. Azt gondolom, a labdarúgóedzések okozta fizikai igénybevétel mellett a szellemi terhelésre is szükség van, leköti a figyelmemet, és azt vettem észre, gyorsabban gondolkodom a pályán is, amikor több tanulnivalóm van. Diplomát akarok szerezni, a pályán pedig szeretnék minél több sikert elérni – tavaly lemaradtunk a kupadöntőről, az idén jó lenne a trófeáért játszani.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
18.30:
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Kisvárda–Újpest FC 0–1 (Beridze 54.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik