Mezőkövesd: nem a kritika fájt – Szappanos elbúcsúzott

Vágólapra másolva!
2021.05.22. 08:01
null
Szappanos Péter három évig védett Mezőkövesden, az új idényt már Kispesten kezdi meg (Fotó: Földi Imre, archív)
Véget ér a hároméves történet, Szappanos Péter távozik a Mezőkövesd Zsórytól, nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését. Információnk szerint a Bp. Honvédhoz ír alá, igaz, amíg a hivatalos bejelentés nem történik meg, nem nyilatkozhat új állomáshelyéről.

 

A Mezőkövesdről a szerződése lejártával búcsúzó 30 éves kapus még a szabadságát tölti, többek között horgászat szerepel a programjában.

„Legutóbb csak a horgot láttam…   – mondta lapunknak Szappanos Péter. – Lenti mellett próbálkoztunk, a sárberki horgásztónál, de sem én, sem az apósom nem fogott semmit, miközben mellettünk sorra kapkodták ki a halakat. De nem bánjuk, pihentünk, kikapcsolódtunk, beszélgettünk, élveztük a csendet, a természetet.”

Szappanos Péter persze nemcsak a csendet, a hangos sikereket is szereti – az utóbbi három évben sok pozitív élményben volt része Mezőkövesden.

„A kövesdi klubnak csak köszönettel tartozom, hiszen egyedül ez az egyesület bízott bennem három éve. Nem megszokott ugyanis, hogy egy huszonhét éves kapusnak, akinek semmilyen élvonalbeli tapasztalata sincs, bizonyítási lehetőséget adnak. Könnyen lehet, ha akkor nem szerződtetnek az akkor még NB II-es Zalaegerszegtől, még mindig alacsonyabb osztályban futballoznék. Ezt sohasem felejtem el, örök hálával tartozom, s talán mondhatom, kölcsönösen jól jártunk. Az első évben a hatodik helyen zártunk az NB I-ben, a 2019–2020-as idény viszont felejthetetlen – a negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, úgy, hogy végig versenyben voltunk a bronz­éremért. Ráadásul bejutottunk a Magyar Kupa-döntőbe, amelyben sajnos alulmaradtunk a Honvéddal szemben, de az, hogy a fináléba kerültünk, csodás teljesítmény. Kuttor Attila vezetőedző és stábja remek csapatot alakított ki, szép időszakot élt meg a klub, és persze mi, játékosok is. A legutóbbi idényre már kevésbé emlékszem vissza szívesen, hiszen voltak hullámvölgyeim és a csapatnak sem ment a játék.”

Olyannyira, hogy az együttes sokáig a kiesés ellen küzdött, s csak a hajrában harcolta ki a bennmaradást. Emlékezetes volt Pintér Attila vezetőedző kritikája a Ferencváros elleni, májusi 2–1-es vereség után, amikor is a szakember gyakorlatilag Szappanos Péter nyakába varrta az Üllői úti kudarcot.

„Megbeszéltük Pintér Attilával azt a szituációt, s nem haraggal váltunk el egymástól. Nyilván rosszulesett, de higgadtan, nyugodtan tisztáztuk a helyzetet. Az edzői kritika benne van a játékban, ugyanakkor Pintér Attila megalázó szavakat nem használt, úgyhogy túlléptünk rajta. Azt nehezebben viseltem, hogy a csapatnak nem ment a játék, szenvedtünk az egész idényben. Magammal sem voltam elégedett, mert bár akadtak kifejezetten jó meccseim, a bajnokság hajrájában elkövetett hibáim elhomályosították őket. Ez viszont már a múlt, előre kell tekinteni! A kövesdi klub szeretett volna megtartani, már tavaly novemberben beszéltünk a hosszabbításról, de éreztem, hogy környezetváltozásra, új impulzusra van szükségem, ezért lépni akartam. Új klubhoz kerülök, amelyben bizonyítanom kell, hiszen még semmit sem tettem le az asztalra. Olyat még egyszer sem írtak bele szerződésbe, hogy a futballista biztosan játszik, stabil kezdő lesz – ezt ki kell harcolnom. Hiszem, hogy a váltás lökést ad, és megújulva kiemelkedő teljesítményre leszek képes.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Torvund Alexander (Szentlőrinc), Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (lejár a szerződése, Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik