Honvéd: már nem Thomas Courts a vezetőedző – hivatalos

K. B.K. B.
2022.10.24. 15:34
null
Thomas Courtsnak nem tartott sokáig a kispesti szerepvállalás (Fotó: Török Attila)
Múlt kedden megírtuk, hogy az edzőt – és sportigazgatót – váltó Mol Fehérvárt követheti a Budapest Honvéd is: a Nemzeti Sport értesülése szerint a kispesti klubnál hamarosan megköszönik Thomas Courts eddigi munkáját. A fővárosi együttes hétfő délután a hivatalos honlapján jelentette be a hírt: a szakember és a klub közös megegyezéssel szerződést bontott egymással.

 

A skót szakember 2022 júniusában vette át a Honvéd irányítását, a nyári felkészülést és a játékoskeretben történt jelentős változásokat követően a 2022–2023-as idény nyitányán ült először tétmeccsen a kispesti kispadon. Összesen 12 bajnoki és 2 kupamérkőzésen irányította a csapatot, ezeken az összecsapásokon 5-5 győzelem és vereség, valamint 4 döntetlen volt a mérlege. A klub a közleményében leszögezi, a szakembernek fontos szerepe volt abban, hogy több akadémista is beépült a felnőttcsapat keretébe.

A menesztés után néhány perccel a Honvéd be is jelentette az új edzőt.

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport korábbi információja, amely szerint – Courts távozása esetén – horvát Dean Klafuric lesz az utódja. Az 50 esztendős szakember korábban – többek között – a Dinamo Zagrebnél másodedzőként dolgozott, vezetőedzőként irányította a Legia Warszawát, legutóbb pedig a Slaven Belupo élén állt.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25–7 +18 24
2. Kecskeméti TE 12 6 5 1 19–11 +8 23
3. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
4. Kisvárda 11 5 3 3 21–19 +2 18
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 11 4 3 4 17–21 –4 15
7. Debreceni VSC 11 3 4 4 18–20 –2 13
8. Budapest Honvéd 12 3 4 5 14–19 –5 13
9. Mol Fehérvár 12 3 3 6 12–18 –6 12
10. Újpest FC 11 3 3 5 13–20 –7 12
11. Mezőkövesd 11 2 3 6 14–22 –8 9
12. Vasas FC 12 1 6 5 11–15 –4 9
Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik