nemzetisport.hu 2021.10.22 08:53 Frissítve: 2021.10.22 09:18

Honvéd: hosszabbított 18 esztendős tehetségével a klub

Hivatalos oldalán jelentette be a Budapest Honvéd, hogy 2024-ig szóló megállapodást írt alá a jelenleg az NB III-as csapatnál futballozó Benczenleitner Barnával.

 

A 18 esztendős bal oldali védő korábban a Ferencváros utánpótlásában is megfordult, majd 2017-ben csatlakozott a Budapest Honvédhoz, amelynek első csapatánál háromszor már tagja volt a meccskeretnek, valamint a klub nyári, ausztriai edzőtáborában is ott lehetett. Emellett 17 éves sem volt, amikor bemutatkozhatott a második számú együttesben, amelyben azóta 32 NB III-as találkozón léphetett pályára.

A felek a 2024-ig szóló szerződést egy hosszabbítási opcióval is ellátták.

„Nagy pillanat ez az életemben, hiszen nem mindenkinek adatik meg ilyen lehetőség, nagyon boldog vagyok, hogy szerződést hosszabbított velem a klub" – nyilatkozta a honvedfc.hu-nak a fiatal játékos. – Rengeteg segítséget kaptam mindenkitől az eddig itt töltött időben, úgy érzem, hogy a Honvédnál tudok a legtöbbet fejlődni. Szeretnék a második csapatban kiemelkedő teljesítményt nyújtani, meghatározó emberré válni, emellett pedig szeretnék az NB I-es együttessel edzeni, keretbe kerülni és bemutatkozni az első osztályban, hogy bizonyítsam, ott is megállom a helyem.“

2021.12.07 23:11:18

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A szakmai javulás attól még nem automatikus.

2021.12.07 10:51:48

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

„Az angol flegma megtestesülését látjuk az ő játékában” – a magyar bajnokság első mesterhármasát jegyző Róka Jánosról írták.

2021.12.05 09:08:39

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

...de a végén a kék-fehérek nyertek! Nagyon izgalmas lett a nagyon alacsony színvonalú rangadó vége.

2021.12.05 09:02:50

Labdarúgó NB I BODNÁR TIBOR

Két szép gólt szerzett a Kisvárda, belefért egy ajándékba adott találat is – a lelátón pedig ott ült az új edző?

2021.12.04 23:27:55

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Az elnevezések mai szövevényét most hagyjuk, legfeljebb annyit még, hogy sohasem fogom megérteni, mi a különbség a jól bevált csatár megjelölés és napjaink támadója között, ahogy a számokkal (10-es, 6-os, s a többi) tudományoskodó önjelölt szakértőkön is csak mosolygok, fontosabb, hogy meggyőződésem: a posztok nem mosódnak el.