Honvéd: az egyik támadót száműzték, a másik tbc-s

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.23. 10:00
null
Jelena Richárd és Dark Kadima Kabangu – itt még Honvéd-mezben mindketten, de a pályán valószínűleg már nem láthatjuk így őket (Fotó: honvedfc.hu/NSO-montázs)
Marco Rossi, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője két támadóját is nélkülözni kényszerül. Jelena Richárd nemcsak az első, a második csapat keretéből is kikerült és az U19-esekkel edz, miután a szerződése lejár a szezon végén, Dark Kadima Kabangu pedig tbc-s.

Jelena Richárd nevét a téli felkészülés során ismerhették meg a drukkerek, a Budapest Honvéd csatára az utolsó három téli edzőmérkőzés mindegyikén, a Szigetszentmiklós (3–1), a Szeged 2011 (1–0) és a Sopron (4–1) ellen is szerzett egy-egy gólt. A 18 esztendős támadó meg is győzte Marco Rossit, a kispestiek olasz vezetőedzője két NB I-es meccsen, a Haladás (0–1) és a Ferencváros (2–1) ellenin is pályára küldte, az elmúlt egy hónapban viszont eltűnt a szemünk elől.

A játékos ugyanis tavaly nyáron amatőr szerződést kötött a Budapest Honvéddal, és másfél hónapja tárgyalóasztalhoz ült a két fél, hogy profi megállapodást írjon alá. Nem is a fizetésen ment a vita, hanem a szerződés különböző pontjain. A klub négy évre kötötte volna magához a csatárt, aki erre még rá is bólintott volna, de például nem szerepelt volna az egyezségben kivásárlási ár, ehhez viszont a futballista ragaszkodott.

Miután nem csaptak egymás tenyerébe a felek, Jelena Richárd kikerült az NB I-es, sőt az NB III-as keretből is, csak az U19-es együttessel edzhet. Miközben Marco Rossi bízott benne, az élvonalnál értelemszerűen gyengébb utánpótlás-bajnokságban csupán csereként számítanak rá. A játékost június 30-ig köti szerződése Kispestre, utána szabadon igazolhatóvá válik – aligha marad sokáig klub nélkül.

Akad még Kispesten érdekes ügy… Dark Kadima Kabangu, a Kongói DK-beli csatár egyetlen percet sem játszott még a Honvéd színeiben, s úgy tudjuk, bemutatkozására nem is kerül sor. Az afrikai futballista ugyanis betegséggel, tbc-vel, tüdőtuberkulózissal küszködik.

Emlékezhetünk, jó egy hónapja épp e betegség gyanúja miatt halasztották el az MTK Budapest–Paksi FC bajnokit, miután kiderült, a vendégek egyik játékosa régóta beteg, sőt kimutatták, hogy az egyik dolgozó szervezetében is elváltozás van.

A riadalom felesleges, a kispesti együttes tagjai kivizsgáláson vettek részt, s a paksihoz hasonlóan mindegyik eredmény negatív lett.

A Nemzeti Sport szerette volna feltenni kérdéseit a két üggyel kapcsolatban a Budapest Honvéd vezetőségének, de a klub nem kívánt nyilatkozni.

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Idén már nem léphet pályára az NB II-es Honvéd tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 12:57

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Elfogatóparancsot adtak ki az FTC és a Honvéd korábbi labdarúgója ellen

Labdarúgó NB I
2025.11.20. 09:54

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07
Ezek is érdekelhetik