FTC: Dollt külföldről keresték – még a Bayernnél is irigyelhetik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.25. 11:51
null
Thomas Doll munkájára külföldön is felfigyeltek (Fotó: Hegedüs Gábor)
Thomas Dollt több külföldi labdarúgócsapatnál is szívesen látnák a kispadon, a német szakember azonban továbbra is a Ferencváros vezetőedzője akar lenni.

Thomas Doll 2013-ban vette át a Ferencváros irányítását, első évében harmadik, a másodikban második helyre kormányozta a zöld-fehéreket az NB I-ben. Jelenleg 18 ponttal előzik meg a második Újpestet, nem csoda, hogy a német szakembert más csapatoknál is szívesen látnák. Ő azonban a jelek szerint szeretné kitölteni 2017-ig szóló szerződését.

„Érdeklődtek néhány külföldi klubtól, de ez nem opció számomra. Itt most építünk valamit” – idézi Thomas Dollt a Bild.

A német lap a cikk címében azt állítja, hogy Dollra még a Bayern Münchennél is irigykedhetnek, hiszen a bajorok „csak” nyolc ponttal vezetnek a Bundesligában a második Dortmund előtt.

Dollnak megvannak a saját elképzelései, és a Ferencvárosnál ezek szerint végzi a munkáját. A játékosainak például együtt kell reggelizniük 90 perccel az edzés előtt, és a közös ebéd is kötelező.

Elvárásai persze vannak a pályán is, az egyik ilyen, hogy 65-75 százalékban ők birtokolják a labdát.

Honvágy nem nagyon gyötri, mivel már régóta nem Németországban él, de a Bundesliga történéseivel teljesen képben van, Hamburgban élő szüleit pedig 4-6 hetente meglátogatja.

Legfrissebb hírek

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
50 perce

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
1 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
14 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
23 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 10:30

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:26

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56
Ezek is érdekelhetik