FTC: az MLSZ-hez fordulnak a „Böde-gól” ügyében

Vágólapra másolva!
2016.02.21. 10:52
null
Böde Dániel lő – az MLSZ pedig majd eldönti, hogy ki a gólszerző (Fotó: Korponai Tamás)<br />
Az FTC a Puskás Akadémia elleni mérkőzés jegyzőkönyvének helyesbítését kéri a Böde Dánielhez köthető találat ügyében – írja hivatalos honlapján, a fradi.hu-n a Ferencváros.

„Az FTC a szombaton lejátszott Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzés játékvezetői jegyzőkönyve helyesbítését kéri a versenyszabályzat 45§(12) alapján.

A Fradi második gólját a játékvezető öngólként jegyzőkönyvezte. Böde Dániel emelése a kapuba tartott, abba az ellenfél játékosa a gólvonaltól néhány centiméterre még belerúgott, de a labda így is a kapuba került.

A FIFA által létrehozott Technical Study Group 1997-ben kiadott és a 2006-os világbajnokság előtt megerősített iránymutatása szerint öngól az, ha a játékos közvetlenül saját kapujába továbbítja a labdát, illetve megváltoztatja a labda haladási irányát és így kerül a hálóba a labda. Gólba tartó labdák esetében azonban hiába ér hozzá a védő vagy próbál menteni és rúgja azt akár irányváltoztatással saját kapujába, a gól nem számít öngólnak és azt a támadó csapat utolsó labdába érő játékosa részére kell jegyzőkönyvezni.

Hasonló esetben módosította a FIFA a mérkőzés jegyzőkönyvét a 2002-es és 2010-es világbajnokság során, a gólt a dél-afrikai és holland támadó részére jóváírva. A Ferencváros a kérelmet hétfőn nyújtja be az MLSZ felé” – fogalmaz közleményében a klub.

Böde Dániel jelenleg 12 góllal vezeti az NB I góllövőlistáját a télen az Újpesttől Kínába szerződő, ősszel 11 találatig jutó Mbaye Diagne és a tízgólos, szombaton az Újpest ellen eredményes Torghelle Sándor (MTK) előtt.

A gól utózöngéit, a mérkőzés legfontosabb jeleneteit az alábbi videókban nézheti meg:

A meccs legfontosabb jelenetei 0:17-től

Böde: A jövő héten rúgok két gólt, hátha egyet megadnak belőle

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
19 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
19 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
22 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:24

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:27

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik