FTC: a Heerenveen nem adná el Otigbát, de van megoldás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.28. 08:02
Hans Vonk, a holland első osztályú Heerenveen sportigazgatója elismerte, az NB I-ben éllovas Ferencváros valóban érdeklődik Otigba Kenneth iránt, ám a kék-fehérek nem akarják eladni a középhátvédet.

Mint ismert, a Nemzeti Sport Online szerdán jelezte, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata ezen a nyáron egy ajánlatot már tett a Heerenveen magyar U-válogatott védőjéért, Otigba Kennethért, amit elutasítottak a hollandok, de most újabb ajánlatot készülnek tenni a magyar klub vezetői. Az NSO kérdésére Thomas Doll vezetőedző csütörtökön annyit mondott, hogy valóban érdeklődnek Otigba iránt, de részletekről még korai lenne beszélni.

„A Ferencváros érdeklődésének van alapja – idézi a FOX Sports Hans Vonkot. – Ugyanakkor véleményünk szerint Otigba esetében egy kölcsönszerződés lehet a megoldás, mert nem szeretnénk elveszíteni.”

A nigériai és magyar szülőktől származó Otigba az előző idényben 24 bajnokin lépett pályára a holland első osztályban, a most rajtoló évadban azonban három találkozón összesen csupán 36 percet kapott a Heerenveenben.a Nemzeti Sport Online szerdán jelezte, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata ezen a nyáron egy ajánlatot már tett a Heerenveen magyar U-válogatott védőjéért, Otigba Kennethért, amit elutasítottak a hollandok, de most újabb ajánlatot készülnek tenni a magyar klub vezetői. Az NSO kérdésére Thomas Doll vezetőedző csütörtökön annyit mondott, hogy valóban érdeklődnek Otigba iránt, de részletekről még korai lenne beszélni.

„A Ferencváros érdeklődésének van alapja – idézi a FOX Sports Hans Vonkot. – Ugyanakkor véleményünk szerint Otigba esetében egy kölcsönszerződés lehet a megoldás, mert nem szeretnénk elveszíteni.”

A nigériai és magyar szülőktől származó Otigba az előző idényben 24 bajnokin lépett pályára a holland első osztályban, a most rajtoló évadban azonban három találkozón összesen csupán 36 percet kapott a Heerenveenben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Pintér Ádám (Levadiakosz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Radó András (Haladás),Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia)

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: RAFC), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után szabadon igazolható), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Lannert Bence (soroksári kölcsön után Pénzügyőr), David Mateos (spanyol, Orlando City – Egyesült Államok), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Simita Gergő (soroksári kölcsön után Rákosmenti KSK), Somália (brazil, Toulouse – Franciaország), Tarczy Pál (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia), Ugrai Roland (Haladás)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár), Pölöskei Péter (Vác – ismét kölcsönbe), Valencsik Ádám (Soroksár), Zsivóczky Péter (Soroksár)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: Péter Antal (Paks)
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
12 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24