Felkészülés: ikszelt a Diósgyőrrel a Mezőkövesd

CS. A.CS. A.
2023.03.25. 15:55
null
Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország
A labdarúgó NB I nyolcadik helyén álló Mezőkövesd 1–1-.es döntetlent játszott az NB II-ben éllovas Diósgyőrrel felkészülési mérkőzésen.

 

Parádés gólt szerzett Radics Márton – a Diósgyőri VTK 21 éves jobb oldali védője jobbról, 25 méterről, jobbal lőtte ki a jobb felső sarkot a Mezőkövesd Zsóry elleni felkészülési mérkőzésen (1–1). A gól jót tett a futballista lelkének, hiszen a bajnoki idényben mindössze hét alkalommal kapott lehetőséget, legutóbb még decemberben...

„Nagyon örültem, hogy pályára léphettem, még ha csak csereként is, ezeket a perceket is ki kell használnom ahhoz, hogy megmutassam, lehet rám számítani – mondta lapunknak Radics Márton, a DVTK futballistája. – Amikor elém került a labda, azt gondoltam: »miért ne vállalnám el, hiszen mindjárt vége a meccsnek«. Nos, jól tettem, hiszen a jobb felső sarokban kötött ki a labda, így egyenlítettünk, s maradt is a döntetlen. Az öltözőben a társak frocliztak is azzal, hogy ilyen gólt én nem szerezhettem... Boldog vagyok, s továbbra is azért dolgozom, hogy az NB III-as együttes mellett az első csapatban is rendszeresen lehetőséget kapjak.”

A Mezőkövesdnél bánhatják, hogy a 90. percben egyenlített a DVTK, ettől függetlenül az NB I-es együttesnél hasznosnak ítélték az edzőmeccset.

„Összességében igazságos döntetlen született – mondta lapunknak Nagy Gergő, a kövesdiek 30 esztendős futballistája. – Nagy Dominik is szép gólt lőtt, de Radics Márton... Nagyon eltalálta a labdát a diósgyőri! Azok is lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebb percet lehettek a pályán, mindenki számára szükséges a meccsterhelés. Készülünk a keménynek ígérkező tavaszi hajrára, még kilenc bajnoki hátravan, ez sok, úgyhogy természetesen nem dőlhetünk hátra. A négypontos előnyünk a már kieső helyen álló Honvéddal szemben kézzelfogható, de nem sok – érdekes, hogy a fórunk nem tetemes, pedig tavasszal csak egyszer kaptunk ki, míg háromszor nyertünk és négyszer ikszeltünk. Legközelebb utazunk Kecskemétre, a KTE a második, ez nem a véletlen műve. Addig is, kicsit szusszanhatunk, vasárnapra és hétfőre pihenőt kaptunk, kedd reggel folytatjuk a munkát.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–
MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–1 (0–0)
Diósgyőr, 421 néző. V: Rúsz
DVTK: Senkó (Danilovics) – Csirmaz (Illés B.), Szatmári Cs. (Viczián), Bárdos (Szűcs K.), Medgyes S. (Bokros) – Koman (Ferencsik), Holdampf (Bényei Á.), Cseke (Radics) – Könyves (Bertus), Eppel (Lescsinszkij), Lukács D. (Vincze D.)
MEZŐKÖVESD: Piscitelli (Tordai) – Lukic (Pillár), Baranyai, Beriasvili, Filip (Brtan) – Lehoczky, Karnyicki (Nagy G.), Cseri (Márkus) – Vajda S., Besirovic (Nagy D.), Ephestion (Bobál G.)
G: Radics, ill. Nagy D.

Legfrissebb hírek

Sokáig semmi, majd gólváltás a hajrában – ikszelt a Mezőkövesd és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 18:59

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Messi góllal és két gólpasszal búcsúzott a válogatottól a Buenos Aires-i éjszakában

Minden más foci
2026.10.07. 03:48