Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.26. 08:50
null
Girsik Attila szerint nem a vasárnapi mérkőzésen ment el a feljutás (fotó: NSO TV)
A Vasas saját nevelésű játékosa érthetően nagyon csalódott volt a Honvéd elleni találkozót követően, hiszen a 2–2-es döntetlennel és a Kazincbarcika kisvárdai pontszerzésével Girsik Attiláék lemaradtak a feljutásról. A fiatal középpályás amondó, bár lehet, hogy a következő idényben még nehezebb lesz feljutni, újra megpróbálják!

„Csalódottak vagyunk! – jelentette ki szomorúan Girsik Attila a Honvéd elleni döntetlent követően. – Az utolsó percig küzdöttünk, mindent megpróbáltunk, hogy megfordítsuk a meccset. Kaptuk a gólokat, utána próbáltunk rájuk válaszolni, a végén is volt egy lehetőségünk, amivel le tudtuk volna zárni a mérkőzést, talán meg is érdemeltük volna. De nem a mostani meccs, hanem az egész szezon alapján kell értékelni az évünket. Voltak mérkőzések, amelyeken jobb eredményt érhettünk volna el, nagyon csalódottak vagyunk, ám ebben most ennyi volt. Vannak ismerőseim, akik mondták, hogy jövőre nehezebb lesz feljutni, nem baj, megpróbáljuk harmadszor is!”

 

Legfrissebb hírek

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
23 órája

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nagy győzelmi sorozat és stabilitás kellett a Kisvárda feljutásához

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 09:58

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

NB II: Csábi József távozik a BVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 14:25

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40
Ezek is érdekelhetik