Játékossors: Balatonlellén folytatja a háromszoros magyar válogatott támadó

F. B.F. B.
2024.08.09. 07:54
Futács Márkó profi pályafutása után Balatonlellén vezethet le (Fotó: MTK Budapest)
A korábbi horvát gólkirály csatár, Futács Márkó a Somogy vármegyei I. osztályú Balatonlelle SE együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a sonline.hu.

A 34 éves labdarúgó korábban légióskodott Franciaországban, Németországban, Angliában, Szlovéniában és Törökországban is, azonban a legnagyobb sikerét Horvátországban érte el, ahol a Hajduk Split csapatával megnyerte a bajnokságot, illetve gólkirályi címet is szerzett 2017-ben. 

Itthon futballozott a DVTK-ban, Fehérváron, a ZTE-ben, illetve az MTK-ban, aztán idén tavasszal az NB II-es Budapest Honvéd keretéhez tartozott, de sérülése miatt Kispesten nem lépett pályára. Május végén aztán beszámoltunk róla, hogy a háromszoros magyar válogatott támadó fájdalmai miatt kénytelen befejezni pályafutását, ő pedig utána lapunknak kijelentette, hogy elkezdi a C-licences oktatást, mivel foglalkoztatja az edzői pálya, de a menedzserkedés sem állna tőle távol.

Profi pályafutása befejezése után Futács Márkó tehát Balatonlellén vezethet le, de az még kérdés, hogy mikor léphet először pályára a lelleiek színeiben, ugyanis a sonline.hu szerint még mindig sérült. A Somogy vármegyei I. osztályú bajnokság augusztus 10-én, szombaton kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
8 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08