NB II: négy játékosától vált meg a Vasas, ketten érkeztek

2024.06.16. 12:32
Fotó: Földi Imre, archív
A labdarúgó NB II-ben érdekelt Vasas FC a hivatalos felületein közölte, hogy négy játékosával is szerződést bontott, míg Kiss Ágoston és Lehoczky Roland a piros-kékeknél folytatja.

 

A klub közlése szerint Litauszki Róbert, Bakti Balázs, Papp Csongor és Szalay Szabolcs is elhagyja az angyalföldi gárdát.

A 34 esztendős Litauszki négy év után távozik a klubtól, mialatt 62 bajnoki és kupamérkőzésen szerepelt és ezeken hatszor be is talált. 

Bakti kölcsönbe érkezett tavaly a Puskás Akadémiától és az idény során összesen 33 mérkőzésen léphetett a Vasas színeiben pályára Magyar Kupa és NB III-as mérkőzéseken. 

A 19 éves Papp szintén az NB III-ban erősítette az angyalföldieket, míg a januárban csatlakozó Szalay az NB II-ben is megmutatta magát.
A Vasas érkezőket is bejelentett, a piros-kékeknél folytatja a kapus Kiss Ágoston és a védő Lehoczky Roland. Mindketten az NB II-ből kieső Tiszakécskében szerepeltek az előző idényben, de utóbbi az MTK-tól szerepelt a kécskeieknél kölcsönben, így a Vasashoz is a fővárosi klubtól érkezik – szintúgy kölcsönbe, vételi opcióval.

 

 

Legfrissebb hírek

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
17 órája

Bedi és Derekas is duplázott, a Vidi gálával kezdte a bajnokságot

Labdarúgó NB II
17 órája

Hiába a korai hazai vezetés, a Szeged pontot mentett Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
17 órája

Meglepő pofonba szaladt bele a KTE Ajkán

Labdarúgó NB II
17 órája

Gyenge mérkőzésen, gól nélküli döntetlennel tért vissza a másodosztályba a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
17 órája

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
20 órája

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:34

Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 15:55