NB II: Pécsen kötött ki a közelmúltban Kazincbarcikáról távozó védő

F. B.F. B.
2024.02.24. 08:06
Szekszárdi Tamás Pécsen folytatja (Fotó: pmfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC mindenben megállapodott Szekszárdi Tamással, a 29 éves belső védő szabadon igazolható játékosként érkezik a baranyaiakhoz – számolt be róla a klub honlapja.

A hátsó alakzat megerősítése érdekében a Pécsi MFC szerződtette a legutóbb a Kolorcity Kazincbarcika SC-ben szereplő, azonban megállapodása felbontásával szabadon igazolható labdarúgóvá váló Szekszárdi Tamást, akinek személyében tapasztalt belső védővel egészült ki a keret.

A szekszárdi születésű, 29 éves labdarúgó a Paks utánpótlásában nevelkedett, ahol még nagykorúvá válása előtt bemutatkozott a zöld-fehérek felnőtt együttesében. Az élvonalban ugyan nem lépett pályára, ám a tartalékcsapatot, valamint a Ligakupát és a Magyar Kupát tekintve többször játéklehetőséget kapott. Később kölcsönben szerepelt Siófokon, majd a Kozármisleny játékosa lett, ahol jelentős másodosztályú tapasztalatra tett szert. A kék-fehéreknél 23 bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz és megszerezte első NB II-es gólját, később pedig az NB III-as Pénzügyőrnél tett rövid kitérő után a másodosztályú Váchoz szerződött.

Ezt követően Nyíregyházán és Szolnokon szerepelt, a Tisza-partiaknál hamar alapemberré vált, 48 bajnokin 3 gólt szerzett. Az utóbbi két idényben a szintén másodosztályú Kazincbarcikában szerepelt.

Szükségesnek éreztem a váltást, emiatt is esett jól a PMFC megkeresése, amit örömmel fogadtam el – mondta a középső védő a klubhonlapon. – Boldog vagyok, hogy itt lehetek, hiszen Pakson élő családomhoz is közelebb kerültem. Motiváltan, komoly célokkal érkeztem Pécsre, egyúttal optimista vagyok a csapat szereplését illetően”.

Mint beszámoltunk róla, az NB II-ben a 10. helyen álló pécsiek klubvezetősége a héten kinevezte Mátyus Jánost vezetőedzőnek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Kantor Kevin Sydney (Malcantone Agno – Svájc), Lacza Alex (szlovák-magyar, ETO FC Győr – kölcsönbe), Miknyóczki Ádám (MTK – kölcsönbe), Rácz Balázs (DVSC, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Szekszárdi Tamás (Kazincbarcika) 
Távozók: Gyurkits Gergő (Paks – kölcsönből vissza, onnan BFC Siófok, kölcsönbe), Hornyák Marcell (?), Svedjuk Alex (ukrán-magyar, BFC Siófok - kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

A következő szezonban is Djokics Zseljko irányítja a bajnok Pécs női kosárabdacsapatát

Kosárlabda
11 órája

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

NB II: diósgyőri távozó; küszöbön az első kövesdi igazolás; Szegedre tart a csabai védő

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 09:17

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52
Ezek is érdekelhetik