NB II: Üldözőszerepet vettünk fel, amit magunknak köszönhetünk – Novothny Soma

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.11.28. 09:46
Novothny Soma két góllal vette ki a részét a Vasas Győr elleni 6–0-s sikeréből. A csatárt persze arról is megkérdeztük, mennyire bánja, hogy nem lett meg a mesterhármas, miközben arról beszéltünk vele, miért jött ki ennyire a lépés a rangadón, s miért nem mutatják az angyalföldiek ezt az arcukat a kisebb csapatok ellen. 

„Meg kell találnunk arra a választ, hogy miért nem tudunk mindig így játszani. Hazai pályán extra motivációt jelentenek a szurkolók, gyönyörű stadionban futballozhatunk, ez mindig feldobja a csapatot. De tudjuk jól, hogy nemcsak a nagy meccseken kell jól teljesítenünk, hanem a kis meccseken dől el a bajnoki cím sorsa. Úgyhogy, meg kell találnunk azt, hogy miképp tudunk idegenben és a kisebb csapatok ellen is így játszani” – értékelt Novothny Soma az NSO Tv-nek.

Videónkban arról is beszél, hogy az üldözőszerepet csak maguknak köszönhetik, s amíg nem vezetik húsz ponttal a bajnokságot, addig minden meccs életbevágó számukra. Emellett szó esik arról, bánja-e, hogy nem tudta meglőni a harmadik gólját a Győr ellen, és van-e bármilyen csapaton belüli verseny közte a jelenleg nyolcgólos Tóth Milán és a szintén héttel álló Radó András között. Továbbá azt is elmondja, hogy a második gólja után miért éppen Ferenczi Istvánhoz rohant oda.

LABDARÚGÓ NB II
16. FORDULÓ

VASAS FC–ETO FC GYŐR 6–0 (2–0)

Budapest,Illovszky Rudolf Stadion,1395néző.Vezette:Karakó Ferenc (Belicza Bence Péter, Szilágyi Norbert)
VASAS:Jova – Hidi M., Otigba, Baráth B. – Pávkovics, Urblík (Vida M., 83.), Berecz Zs., Bakti (Girsik A., 88.) – Radó (Kapornai, 88.), Novothny (Holender, 77.), Tóth M. (Zimonyi, 83.).Vezetőedző:Desits Szilárd
ETO:Ruisz – Kovács M., Szépe, Keresztes K. (Csontos D., a szünetben), Vianna (M. Diarra, 55.) – Anton, Vingler (Riquelme, 55.) – Vera, Bumba (Tóth R., 83.), Skvarka – Huszár M. (Csóka B., 55.).Asszisztensedző:Lipták Zoltán
Gólszerző:Baráth B. (26.), Novothny (45+2., 51.), Tóth M. (72.), Berecz Zs. (79.), Holender (90.)

16. FORDULÓ (november 26.)
Mosonmagyaróvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–1
PMFC–Budafok 1–0
Kazincbarcika–Soroksár 3–1
BVSC Zugló–Tiszakécske 0–0
Csákvár–Nyíregyháza 1–7
Gyirmót FC Győr–Budapest Honvéd 1–1
Kozármisleny–Siófok 7–0
Ajka–Szombathelyi Haladás 3–1
November 27.
Vasas–ETO FC Győr 6–0

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus16114134–13+2137
2. ETO FC Győr16112336–21+1535
3. Vasas FC1694341–18+2331
4. Kozármisleny1694333–16+1731
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1669117–13 +427
6. Kazincbarcika1658320–16 +423
7. Gyirmót FC Győr1657422–21 +122
8. Pécsi MFC16574 6– 9 –322
9. FC Csákvár1663717–21 –421
10. Soroksár SC1655616–17 –120
11. Budapest Honvéd1655617–19 –220
12. Budafoki MTE1654716–20 –419
13. Szombathelyi Haladás1646621–26 –518
14. BVSC Zugló1644811–22–1116
15. Tiszakécske1636716–20 –415
16. BFC Siófok1634912–28–1613
17. FC Ajka16321110–21–1111
18. Mosonmagyaróvár16141112–36–24 7
Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
7 órája

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 23:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 11:33
Ezek is érdekelhetik