NB III: vádat emeltek tizenöt pécsi futballszurkoló ellen

MTI MTIMTI MTI
2019.05.16. 10:05
Csoportosan elkövetett rendbontás és további bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség 15 fiatal ellen, aki tavaly májusban egy pécsi futballmeccsen a pályára vonult, majd rendőrökre támadt – közölte a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Felidézték: 2018 májusában a baranyai megyeszékhelyen játszották a PMFC–FC Dabas NB III-as labdarúgó-mérkőzést, amely a 90. percben döntetlenre állt. A hazai csapatnak a feljutáshoz győznie kellett volna. A 92. percben a játékvezető a partjelző jelzésére – lesre hivatkozva – érvénytelenítette a pécsiek gólját.

A szurkolók – köztük a vádlottak – felháborodtak a döntésen, ezért a hazai csapat kapuja mögötti „B-szektorból” ismeretlenek pirotechnikai eszközöket dobáltak be a játéktérre.

Ezután a vádlottak leszakították a kerítés kapuját, majd „további, ismeretlenül maradt társaikkal” bementek a pályára. Szidalmazták a játékvezetőt és a partjelzőket, majd az öltözők felé indultak. Hangosbemondón többször is hiába szólították fel őket a játéktér elhagyására.

A vádirat szerint a szurkolók a klubházhoz mentek, hogy a játékvezetőket „felelősségre vonják”, de a biztonsági őrök elállták az útjukat, így kimentek a stadionból. Ezután az egyesület székházának bejáratához vonultak, benyomták az egyik kaput, hogy bemenjenek.

Időközben azonban rendőrök jelentek meg a helyszínen, így visszatértek az utcára. Ott a szurkolók folyamatosan szidalmazták a bírókat, a rendőröket, az egyik vádlott belerúgott a mellette elhaladó rendőrautóba, a másik pedig felugrott a motorház tetejére – közölte az ügyészség.

A vádhatóság a többi között csoportosan elkövetett rendbontás, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság és rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a vádlottakat tiltsák el sportrendezvények látogatásától.

Legfrissebb hírek

Hajduk-szurkolókat vettek őrizetbe Splitben antiszemita rigmusok miatt

Konferencialiga
2 órája

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

Megyeri Károly sohasem feledi a gólt megelőző beadását

Európa-liga
2026.10.04. 11:18

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2026.09.27. 20:07