NB II: Prukner Lászlót visszahívnák a Kaposvárhoz?

2015.03.02. 14:29
A Nemzeti Sport Online információja szerint Prukner László is jelölt lehet a labdarúgó NB II-ben szereplő Kaposvár megüresedő vezetőedzői posztjára.

Tamási Zoltán a szombati vereség után lemondott, és úgy tudjuk, a Rákóczit már több alkalommal irányító, közben a Ferencvárosnál is megforduló szakember lehet az egyik kiszemelt a kispadra.Tamási Zoltán a szombati vereség után lemondott, és úgy tudjuk, a Rákóczit már több alkalommal irányító, közben a Ferencvárosnál is megforduló szakember lehet az egyik kiszemelt a kispadra.

Megkerestük Pruknert az üggyel kapcsolatban, de csak annyit mondott, nem tud a lehetőségről.

A Kaposvár finoman szólva sincs könnyű helyzetben ebben az idényben: gyakran lehetett elmaradt bérekről hallani a klubnál, és a távozó vezetőedző a Nemzeti Sport mai számában éhező játékosokról beszélt.

A múlt héten a teljes klubvezetőség elhagyta az együttest, és az önkormányzat nyújtott segítő jobbot a Rákóczinak.

A Kaposvár az első két mérkőzését elveszítette az NB II tavaszi szezonjában, tizenhét forduló után a bajnokság 12. helyén áll, de csak két pont választja el a kiesőzónától.

Legfrissebb hírek

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11

Férfi kosárlabda: horvát vezetőedző az Atomerőműnél

Kosárlabda
2026.06.24. 15:48

Férfi kézi: Filip Jícha tizenhat év után távozik Kielből

Kézilabda
2026.06.23. 11:51

Korábbi vb-ezüstérmes lett Gulácsiék edzője Lipcsében

Német labdarúgás
2026.06.22. 19:00