Két kapus is hosszabbított a Ferencvárossal

P.  GY. B. P. GY. B.
2024.11.29. 18:08
Varga Ádám (balról a második) és Radnóti Dániel (jobbról a második) is hosszabbított (fotó: fradi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata a saját hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Varga Ádám és Radnóti Dániel szerződését.

A klubhonlap bemutatója szerint Varga Ádám 1999. február 12-én született Budapesten. Az SP becenévre hallgató, 191 centiméter magas kapus ötéves korában került a Ferencvárosi Torna Club utánpótlásába, 2015-ben kötötte meg első profi szerződését a klubbal.

A 2024–2025-ös idényben eddig egy Magyar Kupa-mérkőzésen, a Tiszafüred elleni találkozón (2–1-es győzelem) szerepelt. A 2023–2024-es kiírásban négy OTP Bank Liga-találkozón, közte az Újpest elleni 3–0-s győzelem alkalmával védte a Ferencváros kapuját, emellett 6 MK-meccsen és egy Konferencialiga-selejtezőn is pályára lépett.

A 25 éves kapus korábban kölcsönben védett Soroksáron (2019 és 2022 között), illetve Kecskeméten, a 2022–2023-as szezonban. Az FTC-vel kétszer (2018–2019 és 2023–2024) nyert magyar bajnoki címet.

Radnóti Dániel István 2006. október 1-jén született. Kecskeméten ismerkedett meg a futball alapjaival, és egészen 2021-ig erősítette a klub korosztályos együtteseit.

2021 augusztusában igazolt a Ferencvároshoz. Első idényében, az U16-os csapatban 22 mérkőzésen lépett pályára, de már ebben az idényben szerepelt az U19-es együttesben is, amelynek egy szezonnal később alapembere lett. A 18 éves kapus idén januárban került az FTC II csapatához, amelyben a most zajló idényben eddig kilenc mérkőzésen védett. Tagja az Európa-liga-keretnek is, a B-listára nevezett játékosok között szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
8 órája

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
10 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
14 órája

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
18 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
2026.11.03. 17:17

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 11:51

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45