Az NK Mariborban folytatja a Puskás Akadémia szélsője, Komáromi György – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.09.07. 20:32
Komáromi György (Fotó: NK Maribor)
A szlovén élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, 16-szoros bajnok NK Maribor szombaton hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Puskás Akadémia FC szélsőjét, Komáromi Györgyöt.

A klub tájékoztatása szerint a 22 éves játékos 2027 nyaráig szóló szerződést kötött a Mariborral, amely jelenleg a szlovén élvonal 4. helyén áll. Komáromi idén öt meccsen két gólt szerzett az NB I-ben, és 2019 óta már száz találkozón lépett pályára a felcsúti együttes színeiben a magyar élvonalban.

„Amikor hallottam a Maribor ajánlatáról, a projekt megismerése után beszéltem a szüleimmel, és habozás nélkül eldöntöttem, hogy a legnagyobb hagyományú szlovén klubban fogok szerepelni – idézte Komáromit a Maribor hivatalos honlapja. – Huszonkét évesen már száz meccsem van a magyar élvonalban, és úgy érzem, most már készen állok arra, hogy magasabb szinten is megmutassam a képességeimet. Válogatott szinten is van már némi tapasztalatom, eddig ötvenháromszor szerepeltem a junior-válogatottban és ott voltam a tizenhét éven aluliak világbajnokságán is. Meggyőződésem, hogy a Mariborral közösen el tudjuk érni a céljainkat, amelyekhez gólokkal és gólpasszokkal szeretnék hozzájárulni. Már megnéztem a csapat néhány meccset, és biztosíthatom a klub szurkolóit, hogy együtt sok szép dolgot fogunk elérni. Együtt!”

Tan Kesler, a Maribor futballprojektekért felelős igazgatója is elmondta a véleményét Komáromi érkezését követően: „Izgatottan várjuk, hogy bemutassunk egy olyan játékost, akit egy ideje már figyelemmel követünk. Komáromi egy rangos klubhoz fog csatlakozni, és úgy gondoljuk, hozzá tud majd tenni a csapathoz a bajnoki címért folytatott küzdelem során.”

Komáromi átigazolását a Puskás Akadémia is megerősítette hivatalos honlapján: „A transzfernek köszönhetően Sallai Roland játékjogának 2017-es értékesítése után Komáromi Györgyért kapta eddig klubunk a második legnagyobb összeget története során” – írták a közleményükben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Laros Duarte (Laros Michael D'Encarnacao Duarte, zöld-foki szigeteki-holland, FC Groningen – Hollandia)
Kölcsönbe érkezők: Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd)
Kölcsönből visszatértek: Kocsis Dominik (Tiszakécskei LC), Major Marcell (Csákvár), Radics Márton (Mosonmagyaróvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Auerbach Martin (Budafoki MTE), Babós Levente (csákvári kölcsön után Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Batik Bence (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Corbu Marius (román-magyar, APOEL FC – Ciprus,  szabadon igazolhatóként), Ganbold Ganbayar (mongol, Komáromi FC – Szlovákia, kölcsön után végleg), Kern Martin (Sturm Graz – Ausztria), Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia), Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr, kölcsön után végleg), Luciano Slagveer (holland-suriname-i, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Fehérvár FC, kölcsön után végleg, onnan Blackburn Rovers – Anglia)
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Vasas-kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Bévárdi Zsombor (Budapest Honvéd), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, ismét Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (csákvári kölcsön után Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (siófoki kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: – 

 

Legfrissebb hírek

NB I: egy félidő után gól nélküli döntetlenre áll az Újpest és a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 perce

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
2 órája

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
3 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
21 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
21 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
22 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:29