Tóth Mihály lett az NB I-ből kieső Mezőkövesd új vezetőedzője

H. Á.H. Á.
2024.05.29. 19:49
Tóth Mihály (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
Az NB I-től búcsúzó Mezőkövesd Zsóry szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megtalálta a klub új vezetőedzőjét Tóth Mihály személyében: a korábbi élvonalbeli gólkirály és egyszeres válogatott támadó 2025 nyaráig szóló szerződést kötött a klubbal.

 

Az új szakvezetőt sajtótájékoztatón mutatta be Tállai András, a klub elnöke, hangsúlyozva: az új edzővel a cél, hogy a csapat a másodosztály egyik stabil, meghatározó tagja legyen Tóth Mihály vezetőedző irányításával. 

„Kicsit sokat vártunk arra, hogy ezt a hírt bejelentsük, szóban már korábban megtörtént a megállapodás elnök úrral és a klubbal, de írásban ez ma teljesült, aminek nagyon örülök és köszönöm szépen a bizalmat, igyekszem majd meghálálni. Ez az első olyan komoly feladat, amit vezetőedzőként fogok végezni. Összességében lassan már öt éve dolgozok a klubnál, ismerem a helyi szokásokat és viszonyokat és a játékosokat, akik itt maradnak. Nagyon nagy átalakuláson megy át a csapat, ez nagyon komoly kihívás, aminek szeretnék megfelelni, és úgy érzem, hogy meg is fogok tudni felelni" – idézi Tóth Mihályt a klub honlapja, ahol az igazolásokról is beszélt, s elárulta: három új játékossal már aláírt szerződése van a csapatnak, ám egyelőre még nem jelenthetik be őket hivatalosan, ugyanakkor további három játékossal is küszöbön áll a szerződés aláírása.

A sajtótájékoztatón kiderült, nem lesz nagy változás a szakmai stáb összetételében, Elek Norbert asszisztensedzőként, Bukta Norbert kapusedzőként, Marton Szabolcs videóelemzőként segíti a munkáját, csupán az erőnléti edzőt kell még megtalálnia.

A Mezőkövesd június 17-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, és reményei szerint a játékoskeret addigra 80-90%-ban össze fog állni. Tóth megemlítette, hogy szóba jöhet még egy kooperációs szerződés egy NB I-es csapattal, jelenleg a Debrecennel állnak kapcsolatban, de elképzelhető, hogy másik klubbal is kötnek ilyen szerződést, viszont nem szeretnének sok kölcsönjátékost foglalkoztatni.

 

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
2026.09.21. 09:27

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Kecskemét a hajrában csikarta ki a győzelmet a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:55