NB I: „Most nem éreztem, hogy harapna a csapat” – Szabó István

Bóbics LászlóBóbics László
Vágólapra másolva!
2024.02.25. 08:11
Szabó István szerint Zalaegerszegen nem harapott úgy a Kecskemét, ahogy szokott (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, tovább tart a Zalaegerszegi TE FC kiváló formája, hiszen Márton Gábor csapata a Kecskeméti TE ellen sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen. Szabó István, a KTE vezetőedzője szerint ez annak is köszönhető, hogy csapata most nem harapott úgy, ahogy szokott.

Márton Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

Márton Gábor (Fotó: Szabó Miklós)

– Hogy tetszett a mérkőzés?     
– Boldog vagyok, hiszen tovább tart a tavaszi jó menetelésünk. Jól és taktikusan játszó csapat ellen sikerült három pontot szerezni, és különösen az első félidőben mutatott futballal vagyok elégedett.

– Mi változott szünet után?     
– Kicsit ránk ijesztettek a kecskemétiek, a cseréik jól szálltak be, mi pedig kicsit kapkodtunk. Amikor kettő-egyre feljött a KTE, újra nyílt lett a mérkőzés. Szerencsére sokadszor bizonyítottuk, hogy van tartásunk, és ha nehéz helyzetbe kerülünk, talpra tudunk állni.

– Megváltás volt a harmadik gól?     
– Igen. Lélektanilag is nagyon fontos volt, ráadásul szép támadás után a fiatal Gruber Zsombor talált a kapuba. Nem szoktam külön kiemelni játékosokat, mert együtt védekezünk és együtt támadunk. Mindenkinek megvan a maga feladata, és ha megoldják őket a futballisták, sikerrel járhatunk. Nekem is roppant fontos, hogy a nagyon lelkes, egyre inkább tűzbe jövő közönségünk előtt tudtunk győzni.


Szabó István, a KTE vezetőedzője

– Pontszerzésre számított?     
– Igen, úgy készültünk, hogy pontot szerzünk, bár tisztában voltunk vele, hogy a ZTE a tavasszal rendkívül szervezetten futballozik. Nem engedhetjük meg magunknak, ami ezúttal történt: az első félidőben a megbeszéltekkel ellentétben közel sem játszott jó futballt a csapat, arról nem is beszélve, hogy két gólt kaptunk.

– Mit mondott a szünetben a játékosoknak?     
– Sok mindent nem kellett, csak azt, hogy játsszuk azt, amit megbeszéltünk. Cseréltem is, úgy gondoltam, ennél tudunk sokkal szervezettebben és eredményesebben futballozni, még ha jól játszik is a ZTE. Amikor szépítettünk, még bizakodtunk, hogy változhat az eredmény, sajnos nem jártunk sikerrel.

– A harmadik ZTE-gól után egyértelműen eldőlt a meccs.     
– Azt nem mondom, mert már jó néhányszor bizonyítottuk, hogy fel tudunk állni nehéz helyzetből, de most nem éreztem, hogy harapna a csapat. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem tett meg mindent a sikerért, de nem jött az eredmény, nem sikerült újabb gólt rúgni. Így aztán mondhatjuk azt is, hogy a harmadik gól lezárta a meccset, amit nagyon sajnálok.

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE–Kecskeméti TE 3–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna. 1588 néző. Vezette: Csonka Bence
Gólszerző: Kiss B. (10.), Croizet (41.), Gruber (81.), ill. Zeke (60.)
A találkozó online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni.

AZ NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
  1. Paksi FC21134439–26+13 43 
  2. Ferencváros20133452–22+30 42 
  3. Fehérvár FC22123742–32+10 39 
  4. Puskás Akadémia2297636–25+11 34 
  5. Debreceni VSC2295831–28  +3 32 
  6. MTK Budapest2294929–42–13 31 
  7. Kecskeméti TE22931032–34  –2 30 
  8. Diósgyőri VTK2184934–34    0 28 
  9. Zalaegerszegi TE22841033–42  –9 28 
10. Újpest FC21731127–42–15 24 
11. Kisvárda21521423–35–12 17 
12. Mezőkövesd22441420–36–16 16 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik