Felkészülés: korai gólok után döntetlent játszott Gerrardékkal a ZTE

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.07.20. 19:42
null
Steven Gerrard a ZTE Arénában dirigálta csapatát (Fotók: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Steven Gerrard irányította szaúdi Al-Ettifakkal.

Bajnokok Ligája-trófeával várták Zalaegerszegen az Al-Ettifakkot. Pontosabban nem a szaúdi csapatot, hanem annak nyáron kinevezett vezetőedzőjét, Steven Gerrardot. A 43 esztendős edző 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, összesen tizenegy trófeát gyűjtött be az angol sztárcsapattal, s mindent ideszámolva 710 mérkőzésen lépett pályára a vörösöknél, legendának számít a klubnál. Nem véletlen, hogy csütörtökön Zalaegerszegen szinte mindenki rá volt kíváncsi. Magyarországon az utóbbi hetekben a Liverpool és Steven Gerrard neve elég gyakran előfordult a mindennapokban, mivel Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya a korábbi angol középpályás legendás 8-as számú mezét kapta a liverpooli együttesben.

Két korai gól esett a mérkőzésen
Két korai gól esett a mérkőzésen

Az Al-Ettifakot szállító busz bő egy órával a kezdőrúgás előtt gurult be a ZTE Arénához, Steven Gerrard pedig elsőként a BL-trófeát tartó szurkolókhoz ment (akik természetesen Liverpool-mezt is aláírattak vele), majd kisétált a kerítésen kívül álló húsz drukkerhez is, barátságosan aláírta a felé nyújtott dresszeket és relikviákat (volt olyan szurkoló, akinek a lábára adott autogramot). Aki kérte, azzal közös fotót készített, ám a lapunk Szoboszlai Dominikkal kapcsolatos kérdésére nem válaszolt – igaz, azt jó előre tudni lehetett: a Poollal kapcsolatos témák tabunak számítanak, de hátha... Akadt fanatikus, aki négy órával a kezdőrúgás előtt érkezett, de megérte várakoznia, mivel lett közös fotó és aláírás a kedvenctől.

Szoboszlai-mezes helyi Liverpool-szurkolók is kijöttek megnézni Gerrard csapatát
Szoboszlai-mezes helyi Liverpool-szurkolók is kijöttek megnézni Gerrard csapatát

A kezdőrúgáshoz közeledve egyre több Liverpool-mezes drukker tűnt fel, sőt, többen már Szoboszlai feliratú, 8-as számú vörös dresszben foglaltak helyet a lelátón, és közelről láthatták, hogy gyorsan vezetést szerzett a Zalaegerszeg, Ubochioma Meshack szépen lőtte a labdát a bal felső sarokba. Boér Gábor, a Zalaegerszeg vezetőedzője azoknak adott lehetőséget kezdőként, akik a felkészülési alatt kevesebbet játszottak, rajtuk látszott is, hogy mindent megtesznek a csapatba kerülésért. Ám hiába a nagy hazai igyekezet, gólt a vendégek szereztek: Robin Quaison tizenegyesből kiegyenlített. Mindkét csapatból a jobbszélsőt lehetett kiemelni, a hazaiaktól a gólszerző Ubochioma, a vendégektől Mohammed al-Kuvajkibi okozott gondot a védelemnek.

A szünetben Boér a négy támadóját lecserélte, a kapuban pedig Senkó Zsombor váltotta Gyurján Mártont. A fordulás után helyzetet már nem igazán dolgoztak ki a csapatok, a hátralevő időben egyetlen említésre méltó esemény történt: Huszti András akaszkodott össze az egyik vendégjátékossal, a teljes szaúdi kispad felugrott, ám Gerrard megnyugtatta az övéit. A Zalaegerszeg 1–1-es döntetlennel zárta a felkészülési időszakot, jövő héten következik az NK Osijek elleni Európa-konferencialiga-selejtező idegenbeli összecsapása.

A mérkőzést követően Boér Gábor így értékelt: „Valamelyest felforgattuk a csapatot, az összeállításba és a taktikába csempésztünk olyan dolgokat, amelyek a jövőben könnyen kellhetnek. A mérkőzés is jól szolgálta a felkészülésünket, elégedett voltam a játékkal. Steven Gerrard? A lefújás után sok sikert kívántunk egymásnak, hatalmas megtiszteltetés, hogy ilyen legenda ellen meccselhettem, de a kilencven percre ezt félre kellett tennem. Nagy élmény volt, bízom benne, hogy egyszer majd tétmeccsen is találkozunk.”

GERRARD TAPSOLT, DÜHÖNGÖTT, REKLAMÁLT

BOÉR GÁBORNAK ÉLMÉNY VOLT GERRARDDAL MECCSELNI

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ZALAEGERSZEGI TE FC–AL-ETTIFAK (szaúd-arábiai) 1–1 (1–1)
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna, 1200 néző. V: Iványi G.
ZTE: Gyurján (Senkó) – Lesjak (Huszti A.), Kovács B., Szafronov (Csóka Dominik), Bedi (Gergényi) – Soltész (Szendrei N.), Szankovics (Tajti) – Ubochioma (Milovanovics), Sabján Máté (Klausz), Szalay Sz. (Mim) – Ikoba (Németh D.)
G: Ubochioma (14.), ill. Quaison (19. – 11-esből)

A ZALAEGERSZEGI TE FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
június 27.–július 3., Zrece (Szlovénia)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29.: ZTE FC–Bohemians 1905 (cseh I.) 0–1
Július 1.: ZTE FC–Dinamo Bucuresti (román II.) 1–0 (Milovanovics)

Július 6.: Gyirmót FC Győr (NB II)–ZTE FC 1–2 (Szendrei, Klausz)
Július 15.: ZTE FC–Union Berlin (német I.) 3–2 (Sajbán 2, Ubochioma)
Július 16.: ZTE FC–NK Nafta (szlovén II.) 2–1 (Csóka Dominik, Klausz )
Július 20.: ZTE FC–Al-Ettifak (szaúdi I.) 1–1 (Ubochioma)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Sajbán Máté (Paksi FC), Senkó Zsombor (Diósgyőri VTK), Soltész István (Budafoki MTE)
Kölcsönbe érkezők: Mim Gergely (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhet:
Gergely Botond (román-magyar, NK Nafta – Szlovénia), Kiss Ágoston (NK Nafta – Szlovénia), Papp László (NK Nafta – Szlovénia), Török Kevin (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: Demjén Patrik (MTK Budapest), Eros Grezda (albán, FK Partizani – Albánia, szabadon igazolhatóként), Kálnoki-Kis Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Boros Zsombor (Kazincbarcika, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Daniel Milovanovikj (északmacedón, GFK Tikves 1930 – Észak-Macedónia), Papp Csongor (Vasas)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik