Újpest: Nebojsa Vignjevics szerződést hosszabbított

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.05.25. 16:22
null
Vignjevics akár a hatodik helyre is viheti a lila-fehéreket (Fotó: Török Attila)
Az Újpest idény közben érkező vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics meghosszabbította szerződését a csapattal – adta hírül az ujpestfc.hu csütörtök délután.

A fővárosi klub honlapjának csütörtöki híradása felidézi, hogy a szerb vezetőedző március 23-án tért vissza Újpestre, azóta nyolc bajnoki mérkőzésen négy győzelem, két döntetlen és két vereség a csapat mérlege. Ennek köszönhetően biztosították a bennmaradást, sőt akár a hatodik helyen is végezhetnek.

Vignjevics 2013 októbere és 2020 júniusa között már irányította az újpestieket, abban az időszakban 258 mérkőzésen 107 siker, 75 döntetlen és 76 vereség volt a mutatója. Irányításával az Újpest két Magyar Kupát és egy szuperkupát nyert, a bajnokságban pedig egyszer bronzérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Nebojsa Vignjevics: Az Újpestnek az első három között lenne a helye!

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 13:04

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 00:10

Görögországban folytatja az Újpest korábbi edzője

Minden más foci
2025.11.25. 11:39

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47
Ezek is érdekelhetik