Azonos vércsoportban – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2023.05.24. 23:55

Nagy orosz medve – nekem még a szovjet érából maradt meg a fogalom a munkakörét magas szinten ellátó, szigorú, rendszerint bajszos emberről, akinek hozzáértését persze a Kádár-rendszer felerősített hangon propagálta –, a zord külső azonban érző szívet takar (ez is a letűnt rezsim szófordulata volt a témakörrel kapcsolatban).

Sztanyiszlav Csercseszov azzal, hogy a Sportrádió vele készült beszélgetésében a Ferencvárost és önmagát egy vércsoportúként aposztrofálta, véglegesen a Fradi-drukkerek szívébe lopta magát. Mondjuk eredményei alapján eddig is ott volt, s nem csupán az általa említett két bajnoki cím és a Magyar Kupa-győzelem miatt, hanem azért, mert az együttes az Európa-liga 2021–2022-es kiírásában a csoportkörben futballozott, a 2022–2023-as évadban pedig csoportját megnyerve (!) a Bayer Leverkusen elleni tavaszi nyolcaddöntőben búcsúzott.

Mit köszönhet a Ferencváros az orosz-­oszét szakembernek?

Elsősorban azt, hogy visszavezette a csapatot a rebrovi útra, mert az ukrán trénert követő Peter Stögerrel nem ment a Fradinak. Utólag felesleges azon okoskodni, hogy a gyengébb szereplés a talán elnézőbb hozzáállás következménye volt-e – a lényeg, hogy 2021 decembere óta a stílusában inkább Szerhij Rebrovra hasonlító Csercseszovnál ismét jöttek az eredmények. Amúgy – Csank Jánoshoz hasonlóan – kapusból lett edző, elmondása szerint ezért fordult elő, hogy a kapu mögül nézte a játékot, mert onnan jobban értette.

Azt már 2022 decemberében a Dibusz Dénessel készített interjúból megtudhattuk, hogy Csercseszov csak a munkában nem ismer tréfát, egyébként humora is van, s nem mellékesen Kubatov Gábor klubelnök szerint könnyebb vele dolgozni, mint az ukránnal. Amolyan jó gyéduskaként unokájának Fradi-mezt vitt ajándékba, családjával jól érzi magát Budapesten, nyitott a futballvilágra – megnézte U17-es válogatottunk mérkőzését Wales ellen az MTK stadionjában, és a Puskás Akadémiánál is járt Felcsúton.

Ami a szurkolókat jobban érdekli, még korábban a Bajnokok Ligája-szereplést célozta meg, lehetőleg minél több magyar labdarúgóval. Ezen dolgoznak Hajnal Tamás sport­igazgatóval, s ez a szándék összecseng egy tavalyi kijelentésével: 2022 októberében a Sport Hungary Fórumon hangoztatta, magyar együttes nem lehet magyar mag nélkül.

S hogy a beszélgetés végén azt mondta, kedvenc külföldi csapata a Ferencváros, gyanítható, nem csak a vércsoport azonos, a színe is…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
10 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48

Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.05.13. 23:52
Ezek is érdekelhetik