Dróthajlítás – Vincze András jegyzete

Harmadik hete zajlik a cirkusz, hogy mikor érkezik meg Kisvárdára a brazil kapus, Felipe – aki a Copa América-döntőről, a Maracanából üzent, jól érzi magát, és mindjárt jön –, illetve, mikor fut be Újpestre az elefántcsontparti támadó, Lacina Traoré, aki pedig valamelyik francia sajtóorgánum hasábjairól küldött legutóbb életjelet.

A témaaszályos nyári napokon rovat- és újságszerkesztésileg kapóra jön az ilyen találgatósdi, ám elgondolkodhatnánk azon, a zsoldosok mennyire becsülik a magyar élfutballt, illetve azon is, milyen elkeserítően megy mifelénk az ügykezelés. Mondjuk, a magam részéről túl sokat nem vacakoltam volna, mondván: ezzel a hozzáállással kell a fenének külföldről hozott labdarúgó, sőt a statisztika tükrében immár se ezt, se azt a játékost nem kívánom a magyar ifjak nyakára, mert ahogyan azt régen, a 43. sz. Építőknél mondogatták a rutinos rókák, ilyen kapust (45 kapott gól) és ilyen csatárt (három rúgott gól, mindhárom tizenegyesből), ha kell, drótból hajlítanak.

Amúgy, persze, megvan a magunk aprócska része is ebben az egész vircsaftban, hiszen a bajnokságot záró rangsorunkban éppen a kisvárdai háló elé állított Felipe lett az osztályzatátlag alapján az év kapusa, de talán a mentségünkre szól, a hozsannázás helyett arról értekeztünk, amennyi lövés zúdult a várdai kapura, azzal együtt nőtt az esélye annak, hogy éppen a brazilt találják el a legtöbbször.

No, de ha más nem, akkor a légiósnak éppen a rangsorelsőség adhatott volna annyi muníciót, hogy (üzengetés helyett) a pontos érkezésével megtisztelje azokat, akik a teljesítményét tapssal, rajongással, osztályzattal s nem utolsósorban anyagiakkal is honorálták a bajnoki idény során – írhatnám, manapság már a magyar futballöltöző is olyan vendégség helyszíne, ahonnan nemhogy három hetet, három percet sem illik késni.

Persze, senki se lepődjön meg, ha a felkészülés hajrájára mindkét külföldi játékos befut, s azon se csodálkozzunk majd, ha az első forduló várható összeállításában a kisvárdai tizenegy így kezdődik: Felipe, míg az újpesti hadrend így zárul: Traoré.

A helyzet a jelek szerint a következő: senki sem veszi a fáradságot ahhoz, hogy egyszer megpróbáljon drótból hajtogatni – régóta csak a duma megy róla, s nincs korszak, amelyben ezen a szakállas szövegen ne rötyögnének egy jót az öltözőkben.