Kisvárda: fordulat Felipe-ügyben, a kapus reagált Révész szavaira

2019.07.07. 08:49
null
Felipe hamarosan visszatér Magyarországra (Fotó: Koncz György)
Fordulat Felipe-ügyben: a brazil kapus reagált Révész Attila sportigazgató lapunkban is megjelent szavaira, úgy, hogy a kisvárdai klub hivatalos honlapján, hozzászólásban írta le álláspontját.

A 35 éves kapus nem kapcsolódott be a várdaiak június 24-én rajtoló felkészülésébe, ezzel kapcsolatban nyilatkozta a sportigazgató, hogy különböző forrásokból arról értesült: Felipe nem akar visszatérni Magyarországra.

Erre a kapus azt írta, hogy hamarosan érkezik, és sosem beszélt arról, hogy ne akarna Magyarországra visszatérni. A szurkolókat és a klubot imádja, Attilával (nyilvánvalóan Révész Attilára gondolt) viszont rossz a viszonya, főleg azért, mert nem tartja kellően profinak, noha Felipe a saját álláspontja szerint mindig száz százalékot nyújtott. A kapus úgy zárja sorait, „Hamarosan találkozunk, és tisztázom a helyzetemet!”

Felipe kommentjére Révész Attila közleményben reagált a klub hivatalos honlapján: „Örülök Felipe jelentkezésének, még ha nem is ez lett volna a módja a kapcsolatfelvételnek. Meglep a magyarázkodása, ami nekem kicsit inkább mentegetőzésnek tűnik. Furcsállom, hogy két héttel a felkészülés megkezdése után állt elő ezzel, sok lehetősége lett volna ezt a korábbiakban jeleznie. Biztos vagyok benne, ha visszatér, megtudjuk a valódi okokat, amelyeket egyébként sejtünk.”

Legfrissebb hírek

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47

A Kisvárda meglepte az MTK-t a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 19:27