Újpest: Azt üzente, jön, de nincs itt – Vignjevics Traoréról

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2019.06.28. 08:55
null
Nebojsa Vignjevics biztos benne, hogy az Újpest edzőtábor nélkül is jól felkészül az őszi szezonra (Fotó: Szabó Miklós)
Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője továbbra sem tudja, merre van Lacina Traoré. Az elefántcsontparti játékosnak élő szerződése van, mégsem jelent meg a felkészülés elején, francia lapoknak pedig arról beszélt, hogy távozni szeretne a budapesti klubtól.

 

„Én csak annyit tudok, hogy nincs itt, nem jelentkezett edzésre. Hat nappal ezelőtt azt üzente, hogy hamarosan jön, indul, ehhez képest nincs itt – mondta a Nemzeti Sportnak Nebojsa Vignjevics, aki az esetleges következményekről nem akart beszélni. – Az elöljárók eldöntik, mi legyen a sorsa. Van a kialakult helyzetről véleményem, de ezt előbb a játékossal szeretném megosztani.”

A szerb szakember egyik kedvenc játékosa, Bojan Szankovics is távozhat a nyáron, több klub is érdeklődött a 25 éves montenegrói középpályás iránt

„Fontos láncszeme a csapatnak, nem bánnám, ha maradna. Jó játékosról beszélünk, nem meglepő, ha érdeklődnek iránta. Ebből a szempontból az emberi oldalukat is nézem az átigazolásoknak, ha Bojan jobb helyre kerülhet, több pénzt kereshet, fejlődhet, miért ne örülnék a sikerének? – kérdezett vissza Vignjevics, aki elárulta, Szankovics Obinna Nwobodóhoz hasonlóan különmunkát végez az edzéseken, a válogatott edzőtáborában megsérülő Zsótér Donát viszont már a többiekkel gyakorol. – Zsótért arra kértem, a rizikós összecsapásokba ne menjen bele.”

Vignjevics elmondta, nem tartja nagy hátránynak, hogy nem utazik el a csapat külföldi edzőtáborba.

„Jó lett volna elutazni, de idehaza is megoldjuk az edzéseket. A felkészülési mérkőzésekre úgyis zömében idegenbe utazunk – azért úton is leszünk” – mondta Vignjevics.

AZ ÚJPEST FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 20.
Felkészülési mérkőzések:
Július 5.: Újpest FC–ETO FC Győr (NB II)
Július 11.: Újpest FC–FC Ajka (NB II)
Július 15.: az ellenfél még nem ismert
Július 19.: Diósgyőri VTK–Újpest FC
Július 27., Újpest FC–MTK Budapest (NB II)
A diósgyőri meccset leszámítva a többi meccs helyszíne még kérdéses.

Legfrissebb hírek

Nebojsa Vignjevics: Az Újpestnek az első három között lenne a helye!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:04

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:10

Görögországban folytatja az Újpest korábbi edzője

Minden más foci
2025.11.25. 11:39

A női kéziválogatott simán legyőzte a spanyolokat a vb előtti utolsó felkészülési meccsén

Kézilabda
2025.11.23. 15:29

Még alakulóban az öttusázók versenyprogramja, szeptemberben kezdődött az alapozás

Egyéb egyéni
2025.11.17. 09:49

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
2025.11.15. 19:16

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
2025.11.14. 19:15
Ezek is érdekelhetik