Vidi: A sikeréhségem nem csökkent – Juhász Roland

– Szép a Vidi új stadionja – és milyen a pályáról nézve?
– Nagyon tetszik – mosolygott a 35 éves Juhász Roland, aki a győztes gólt szerezte (1–0) a Mol Aréna Sóstó avatóján. – Nekem már az is felemelő volt, hogy a lányom, Jázmin, valamint párom, Betta kisfia, Krisztián kísért be a meccs előtt. Jázmin fogta a kezem akkor is, amikor az utolsó válogatott mérkőzésemre vonulhattam ki, így neki nem volt szokatlan a helyzet, mégis azt súgta nekem, hogy izgul. Krisz kisebb, csak most kezdett el futballozni a Mészöly Focisuliban, neki még az a fontos, hogy megszeresse ezt a játékot. Ha az ilyen élmények még jobban a futballhoz kötik, az csak jó.

– Mindenki a győzelmet érő fejeséről beszél, ezért előbb másról kérdezném: a szünet előtt három lövést is blokkolt, az egyik után úgy ünnepelt ökölbe szorított kézzel, mintha gólt szerzett volna.
– Persze, hiszen védő vagyok, az a fontos, hogy ne kapjunk gólt. Az csak hab a tortán, ha elöl is hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez.

– Az egyik közelről érkező, nagy erejű lövést testtel állította meg, és bár nem történt szabálytalanság, Andó-Szabó Sándor játékvezető megállította a mérkőzést, hogy nem történt-e a baja...
– Meglepett, nevettünk is rajta, megköszöntem a figyelmességet. Lehet, úgy gondolta a spori, hogy védett korban vagyok, megvisel egy ilyen lövés, de szerencsére nem volt semmi komoly. Éreztem néhány percig, látszott a labda nyoma, de ennyi belefér.

– Győztes gólt szerzett a stadionavatón. Pályafutása három legemlékezetesebb gólja között ott szerepel a szerdai?
– Szerencsés vagyok, van miből válogatnom: az első bajnokimon gólt szereztem, 2003-ban, szintén az Újpest ellen szerzett fejessel, bajnokok lettünk az MTK-val, pedig már mindenki odaadta az aranyat a Fradinak. Az első válogatott meccsemen betaláltam Japán ellen, és a világbajnoki címvédő olaszok elleni lövésem is jó emlék – van sok, nem könnyű választani, de helye lesz a szerdainak is a szívemben.

– Hogyan emlékszik vissza rá?
– Volt előtte egy szöglet, amikor a rövid sarok felé indultam, de gyakoroltuk azt is, hogy ebbe az irányba megyek. Jó ütemben ugrottam fel, és arra gondoltam, a vizes, nedves talajon lefejelem a labdát a földre, hátha megcsúszik, felgyorsul kicsit. Fontos volt, hogy a csapat győzzön, ezért örülök nagyon, hogy bement.

– Csütörtök reggel kilenc óra van, amikor beszélgetünk, és már ott ül a fehérvári öltözőben, miután elvitte a lányát az iskolába Budapesten. Mi ösztönzi, hogy egy fárasztó meccs, négy belga és három magyar bajnoki cím, kilencvenöt válogatottság, három az Év magyar labdarúgója-díj, milliónyi nagy csata után ma is edzésre menjen – kora reggel?
– A futball szeretete az egyik. Jó géneket is örököltem, gyerekként hallottam, hogy harminc felett már minden fáj, és nem mondom, hogy nem érzem a koromat, de rendben vagyok, bírom a tempót. A másik oka, hogy vannak célok. Minden tiszteletem azoké, akik évekig középcsapatban játszanak, amellyel el kell kerülni a kiesést, s a dobogó már ünnep. Nálunk más a helyzet. Mindig a bajnoki címért küzdhettem, és most valóra vált az álmom, hogy magyar csapattal, itthon kerüljünk be az Európa-liga csoportkörébe. Szeretnénk továbbjutni, és a bajnoki címről sem mondtunk le. Ezek a célok ébren tartják a motivációt, a sikeréhségem nem csökkent. Ennyi. Máris megvan minden okom rá, hogy reggel útnak induljak. Jól érzem itt magam, szeretek ide tartozni.