Labdarúgás: Mészöly Kálmán már sokkal jobban van

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.01. 13:16
Mészöly Kálmán állapota sokat javult – Mészöly Géza, a Szőke Szikla fia a Blikknek elárulta, édesapját átszállították egy másik intézménybe a János-kórházból.

„Szerencsére már sokkal jobban van apu, ezért át is szállítottam egy másik intézménybe, ahol van rehabilitációs osztály, így a szakemberek azzal is tudnak foglalkozni, hogy minél jobban megerősítsék” – idézi a Blikk Mészöly Gézát.„Szerencsére már sokkal jobban van apu, ezért át is szállítottam egy másik intézménybe, ahol van rehabilitációs osztály, így a szakemberek azzal is tudnak foglalkozni, hogy minél jobban megerősítsék” – idézi a Blikk Mészöly Gézát.

„A térde be volt gyulladva, az elmúlt hetekben nem igazán tudott rendesen mozogni, sétálni. Itt azonban rendszeresen tréningeznie kell, különböző gyógytornagyakorlatokat végez nap mint nap. Bízunk benne, hogy hamarosan elkezd még jobban erősödni, és egyedül sétálgathat. Ezt azért fontos elérni, mert akkor végre tényleg hazatérhet.”

Mint korábban beszámoltunk róla, a Vasas legendáját a közelmúltban agyvérzés gyanújával szállították kórházba, miután otthon rosszul lett. Mészöly Kálmán akkor a János-kórház intenzív osztályára került, ahol később kiderült, hogy nincs ugyan agyvérzése, ám a szívével nagy baj van. A riasztó diagnózis mellé jött egy újabb, a kórházban fellépő kétoldali tüdőgyulladás. Az egykori világválogatottat mentővel vitték át a Városmajor utcai szívklinikára, ahol megállapították, hogy koszorúér-elzáródás miatt műtéti beavatkozásra lesz szükség, de a család ezt lehetőség szerint elkerülné.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44