Nyert a Vidi – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 23:56

Nyert a Videoton a labdarúgó-bajnokság 26., hétközi fordulójában. S nemcsak a Gyirmót ellen, hanem azzal is, hogy a vetélytársak elbuktak. A székesfehérváriak szerdán már úgy léphettek pályára, ha győznek idegenben, a Bp. Honvéd keddi veresége következtében a tabella élére állnak. Nos, ennyit legalább ért a sovány 1–0-s győzelem. Az Újpest a Vasas elleni 3–2-es sikerével közvetve hozzásegítette a nagy vetélytárs, bajnoki címvédő FTC-t a lehetőséghez, mármint hogy a Fradi felkapaszkodjon a dobogóra, de a Pakson 3–1-es vereséget szenvedő csapatnak idén az éremszerzés is emberes feladatnak tűnik. A zöld-fehérek egyetlen vigasza az lehet, hogy a mögötte álló együttesek nem érték utol – más kérdés, hogy a győzelmével ötödik Paks légiósok nélkül verte meg ellenfelét.

Bárki bármit mond, a paksi focinak bája van – ez a meccstudósításból is kiderül –, a korábban a Duna-parti város csapatában is megforduló Bajner Bálint mondta egy győzelem után, hogy az elvégzett munka mellett a családias légkör, a baráti hangulat eredménye a sikeres szereplés. No meg az edzőről, Csertői Aurélról – aki korábban a Videotont és a Haladást dobogóra vezette! – se feledkezzünk meg, teszem hozzá én, s ha paksi mezben játszanék, ott zakatolna bennem, megmutatom, hogy a magyar labdarúgók is vannak olyan jók, mint a külföldiek, ha nem jobbak!

A Fradi dicstelen szereplése külön jegyzet témája lehetne, mint ahogyan a DVSC és az MTK kiesés elleni harca is. Az alsóház üde színfoltja viszont – ha a kiesés elleni harc szereplőiről egyáltalán lehet ilyet mondani – a DVTK szereplése. A Paks biztos győzelme mellett a forduló másik nagy meglepetése a diósgyőriek Bp. Honvéd elleni sikere. Noha az együttes ennek ellenére sem tudott elmozdulni a kiesést jelentő utolsó előtti helyről, az új szakvezető, Bódog Tamás pozitív szemléletet hozott a kiesés veszélyétől korábban letargiába eső csapathoz. Nem lehet nem észrevenni a Németországból érkező edző munkájának hozadékát, más kérdés, hogy a diósgyőriek sorsa már nem csupán a saját kezükben van – s ha arra nincs is garancia, hogy a csapat megnyeri hátralévő mérkőzéseit, az adódó lehetőséggel mindenesetre élni kell.

Ahogy a Vidi tette.

Legfrissebb hírek

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
19 perce

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
22 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.09.03. 23:07

Rossz hír – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.02. 23:13
Ezek is érdekelhetik