DVTK: két súlyos sérülés egy meccsen – értetlenül állnak a durvaság előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 16:36
A Diósgyőri VTK NB III-as csapata felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a harmadosztályban szintén a Keleti csoportban szereplő Tiszaújvárost, ám a miskolciak két játékosa súlyos sérülést szenvedett a találkozón.

A DVTK közleménye szerint a 17 éves Krakkai Máténak eltört a bokája, a 19 esztendős Gresó Mátyás pedig vállszalagszakadást szenvedett. Mindkét fiatal labdarúgót meg kellett műteni.

„A két sérülés közül különösen az első előtt állunk értetlenül, hiszen akkor csúszott be hátulról a hazai játékos, amikor a labda már nem volt megjátszható közelségben, így joggal nevezhető szándékosnak a szabálytalanság. Majd amikor megtörtént a baj, ezt még további sportszerűtlen megnyilvánulásokkal tetézték a tiszaújvárosi futballisták. Az esetnek semmilyen előzménye nem volt, az őszi bajnoki mérkőzés minden mellékzönge nélkül rendben zajlott le” – olvasható a DVTK hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
15 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50
Ezek is érdekelhetik