Honvéd: A bizalom addig él, míg meg nem hal - Hemingway Csábiról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.07. 13:51
Csábi József vezetőedzővel eddig nem szerepel jól a Honvéd a felkészülési meccseken, hiszen az öt találkozóból háromszor is kikapott a csapat. Nem lenne meglepő, ha a szakember leváltása is szóba került volna – erről George F. Hemingwayt, a Honvéd tulajdonosát kérdeztük a mai, Mezőkövesd elleni mérkőzést megelőzően.
Honvéd: Marco Rossi és segítője ismét Budapesten
Honvéd: Marco Rossi és segítője ismét Budapesten

„Nem tetszik, ahogy alakulnak az eredmények, remélem, hogy a bajnokságban jönni fognak. A középmezőnybe szeretnénk felzárkózni, a kiesés gondolata fel sem vetődött bennem” – mondta a Nemzeti Sport Online-nak George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa.

Csábi József helyzetével kapcsolatban a következőket tette hozzá: „A bizalom addig el, míg meg nem hal.”

A sportvezető ugyanakkor cáfolta azt az olasz sajtóhírt, hogy Filkor Attila próbajátékra érkezne Kispestre. Hemingway úgy fogalmazott, semmit nem tud Filkorról.

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00