NB I: „Nem szoktam ilyet mondani, pláne nem egy sajtótájékoztatón”

Vágólapra másolva!
2014.08.23. 22:34
A gól nélkül végződő Kecskemét–Dunaújváros meccs után a vendégeket irányító Dobos Barna örül az egy pontnak, míg a hazaiak mestere, Bekő Balázs szerint ész nélkül nem lehet futballozni.

„Minimális célunkat elértük, örülünk az egy pontnak. Jó meccsnek láttam kívülről, sok lehetőség, helyzet volt, a vége miatt van egy kis hiányérzetünk, mert akár a magunk javára is eldönthettük volna. A Kecskemétnek is megvoltak a helyzetei, akár vezetést is szerezhetett volna, de meg kell néznem majd a felvételeket, mert én itt a végén két szabálytalanságot láttam ellenünk a kontráknál" – olvasható Dobos Barna nyilatkozata a kecskemetite.hu-n.Dobos Barna nyilatkozata a kecskemetite.hu-n.

„Ezek után nem tudom, hogy miből akarunk mi gólt lőni. Fel kell fogniuk a játékosoknak, hogy a felelősség közös, nem csak az edzőé vagy a vezetőké. Nem szoktam ilyet mondani, pláne nem egy sajtótájékoztatón, de ez nagyon fontos. A meccset végigtámadtuk, ebben benne volt, hogy kontrái is lehetnek a Dunaújvárosnak. Rengeteg helyzetünk volt, talán egy szabályos gólt is szereztünk, ettől függetlenül ész nélkül nem lehet futballozni. Ezt mindenkinek meg kell értenie, különben egy helyben fogunk toporogni" – mondta Bekő Balázs.

Legfrissebb hírek

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 23:06

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Bivalyerős lesz a másodosztályú bajnokság

Labdarúgó NB II
2025.06.29. 07:07

Paks: korábbi U-válogatott játékos a kiszemeltek között

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 15:52

Fiatal keret, stabil mag – így változik meg a dunaújvárosi női kézilabdacsapat kerete

Kézilabda
2025.06.19. 18:50

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
2025.06.18. 17:05
Ezek is érdekelhetik