Játékossors: a Pápát elhagyó Dlusztus az NB III-ba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.28. 11:00
A legutóbb az élvonalbeli Lombard Pápa labdarúgócsapatát erősítő védő, Dlusztus András az NB III-as SZEOL SC-ben folytatja pályafutását.



A Nemzeti Sport Online információi szerint Dlusztus András márciusban maga kérte szerződésének felbontását a Lombard Pápával, ugyanis korábbi térdsérülése miatt már hosszabb ideje nem tudott együttese rendelkezésére állni. A játékos a 2013–2014-es szezonban egyszer sem lépett pályára csapatában.

A 26 éves védő most szülővárosában, Szegeden az NB III-as SZEOL SC-ben próbálja magát újra felépíteni. A játékos már az új társakkal edz, és ha a lába bírja a terhelést, néhány héten belül bevethető állapotban lesz.

A játékos 2013 nyarán közel állt ahhoz, hogy a lengyel élvonalbeli Zawisza Bydgoszczhoz igazoljon, ám sérülése miatt meghiúsult a szerződés.

Dlusztus 2006–2007-es idényt Brazíliában töltötte, 18 évesen a nagy múltú, négyszeres bajnok Fluminense FC akadémiájára nyert felvételt. Visszatérve előbb Sopronban futballozott, majd 2008-ban igazolt az akkor még a másodosztályban vitézkedő Lombard Pápához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Badics Patrik (PELC), Benkő Krisztián (REAC), Milan Bogunovics (szerb, ZTE), Andrei Coroin (román, legutóbb Kaposvár), Csilus Tamás (FTC – kölcsönbe), Faggyas Milán (Sopron), Andrei Florean (román, legutóbb Kaposvár), Bernardo Frizoni (brazil, ZTE), Gál Szabolcs (FTC II – kölcsönbe), Haruna Jammeh (gambiai, legutóbb Kaposvári Rákóczi), Olasz Dénes (Mezőkövesd-Zsóry – kölcsönbe), Szasa Popin (szerb, legutóbb Sageata Navodari – román), Marián Sluka (szlovák, ZTE), Waltner Róbert (Siófok), Vadims Zulevs (lett, FK Jelgava – Lettország)
Távozott/távozhat: Lazar Arszics (szerb, ?), Beliczky Gergő (Gyirmót – kölcsön után végleg), Eszlátyi István (Sopron), Dlusztus András (SZEOL SC), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, kölcsönből vissza, majd DVTK), Horváth Richárd (Salgótarjáni BTC – kölcsönbe), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Goran Marics (szerb,?), Nagy Sándor (Gyirmót), Németh Milán (DVTK), Orosz Márk (Ferencváros – kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Gyirmót), Youssef Sekour (francia-marokkói, FUS Rabat – Marokkó), Peter Struhár (szlovák, DAC Dunajská Streda – Szlovákia), Tajthy Tamás (Mezőkövesd)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Somogyi Ádám a spanyol élvonalban folytatja pályafutását

Kosárlabda
2026.06.09. 14:38

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

NB II: diósgyőri távozó; küszöbön az első kövesdi igazolás; Szegedre tart a csabai védő

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 09:17

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 12:25

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50
Ezek is érdekelhetik