Honvéd: a klub megerősítette, Marko Vidovics aláírt

2014.08.20. 11:58
Olasz sajtóhírek alapján kedden már beszámoltunk róla, hogy a montenegrói védő, Marko Vidovics ismét a Honvéd labdarúgója lesz. A hírt érdeklődésünkre ma a klub is megerősítette.

A 26 éves montenegrói balhátvéd 2012-ben már volt a Honvéd játékosa, később Egerben is játszott Magyarországon. Januárban a moldovai Tiraspol játékosa lett Vidovics, most pedig ismét a kispestieket fogja erősíteni. Az NB I-ben 21 meccsen játszott eddig, gólt még nem szerzett.

Vidovics érkezését már tegnap jeleztük olasz sajtóhírek alapján. Ezt mai érdeklődésünkre a Honvéd is megerősítette, ám a klub tájékoztatása szerint a védő a korábbi hírekkel ellentétben nem kettő, hanem egy évre kötelezte el magát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Donald Bende Bende (elefántcsontparti, AC Milan Primavera – Olaszország), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Horváth András (Hatvan), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium), Cristian Portilla (spanyol, Glifada – Görögország), Marko Vidovics (montenegrói, Tiraspol – Moldova). Kölcsönből visszatérő saját nevelésű játékosok: Czár Richárd (Sopron), Fejes János (Gyirmót), Karacs Péter (Balmazújváros)
Távozott/távozhat: Emiliano Bonazzoli (olasz, AC Este – Olaszország), Botka Endre (KTE – kölcsönbe), Csábi Mihály (Sopron – kölcsönbe), Csemer Gyula (Gyirmót – kölcsönbe), Czuczi Márton (Békéscsaba – kölcsönbe), Daru Bence (Siófok – kölcsönbe), Délczeg Gergely (MVM-Paks után ZTE – kölcsönbe), Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc), Erdélyi László (Sopron – ismét kölcsönbe), Kovács János (Siófok), Ivan Lovric (horvát, KTE), Lőrinczy Attila(Békéscsaba – kölcsönbe), Arturo Lupoli (olasz, Varese – Olaszország, kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny – újra kölcsönbe), Nikola Pantovics (szerb, Mezőkövesd – kölcsönbe), Polyák Kristóf (KTE), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, kölcsönből vissza, onnan Lupa Roma – Olaszország), Varga Máté (Putnok után Cigánd – kölcsönbe), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália, kölcsönbe), Vólent Roland (Balmazújváros után Békéscsaba – kölcsönbe), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Ihrig-Farkas Sebestyén (Parma – Olaszország), Fabiano Santacroce (olasz, Parma – olasz)
*április végén érkezett
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
16 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08