Haladás: Kecskemétre is győzni megyünk - Katona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.01. 09:48
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás 24 éves balhátvédje, Katona Máté szerint még nem tökéletes a szombathelyiek védelme, reméli, hogy mihamarabb összeáll a csapat játéka, de a Kecskemét otthonában is a három pont megszerzése az együttes célja – tudatta a vaol.hu

„Azt nem mondhatom, hogy összeszokottan, olajozottan működik már a védelmünk, hiszen még keveset játszottunk együtt – nyilatkozta Katona Máté a vaol.hu-nak. – Ami a saját teljesítményemet illeti, szerintem az Újpest ellen megoldottam a feladatomat, az viszont nagyon bánt, hogy nem sikerült nyernünk. Emiatt jócskán van bennem hiányérzet. Bízom benne, mihamarabb összeáll a játékunk, persze ezen még dolgoznunk kell. Kecskeméten – mint valamennyi találkozón – nyerni akarunk. Fiatal, átalakulóban lévő csapatuk van szombati ellenfelünknek, aki a Fradi elleni második félidőben nagyon stabil volt. Elöl a hórihorgas, remekül fejelő Darko Pavicsevicsre különösen oda kell figyelnünk. De mint említettem is, minden mérkőzésen a három pont a célunk.”
Katona Máté a vaol.hu-nak. – Ami a saját teljesítményemet illeti, szerintem az Újpest ellen megoldottam a feladatomat, az viszont nagyon bánt, hogy nem sikerült nyernünk. Emiatt jócskán van bennem hiányérzet. Bízom benne, mihamarabb összeáll a játékunk, persze ezen még dolgoznunk kell. Kecskeméten – mint valamennyi találkozón – nyerni akarunk. Fiatal, átalakulóban lévő csapatuk van szombati ellenfelünknek, aki a Fradi elleni második félidőben nagyon stabil volt. Elöl a hórihorgas, remekül fejelő Darko Pavicsevicsre különösen oda kell figyelnünk. De mint említettem is, minden mérkőzésen a három pont a célunk.”

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Botrányos meccs adhat új lendületet a KTE-nek

Labdarúgó NB II
2026.03.11. 11:35

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Könnyedén nyert a Falco, vége a körmendi vesszőfutásnak a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.06. 20:43

Borbély: Eddig volt két jobb csatárunk Piscsurnál

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 10:02
Ezek is érdekelhetik