Haladás: hosszabbítottak Pintér Attila kiszemeltjével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.13. 15:28
A Veszprémből tavaly nyáron igazolt, a válogatott bő keretébe is meghívott bal oldali védő, Bosnjak Predrag egy évvel, 2016. június 30-ig meghosszabbította a szerződését a Haladással – olvasható a szombathelyi NB I-es labdarúgóklub hivatalos honlapján.

A 28 esztendős, szerb és magyar állampolgárságú Bosnjak Predrag a 18 bajnokin 15-ször volt kezdő, kétszer csereként lépett pályára.

Bosnjak teljesítménye felkeltette Pintér Attila figyelmét is: az új szövetségi kapitány minden válogatott összetartásra meghívta a védőt, ám a finnek elleni felkészülési mérkőzésen nem volt a keret tagja.

„A vezetők kezdeményezték, hogy hosszabbítsunk, én pedig nem sokat gondolkodtam rajta, örömmel írtam alá még egy évet – idézi a haladas.hu Bosnjak Predragot. – Magyarországról télen érdeklődtek irántam, de aztán elhalt az ügy. Ami a válogatottat illeti, nem vagyok csalódott amiatt, hogy kimaradtam a finnek elleni keretből, nincs ezzel probléma. Pozitívan állok a kérdéshez, biztos vagyok benne, hogy ha jól teljesítek tavasszal, jó eredményeket érek el a Haladással, ismét felfigyel rám a szövetségi kapitány."

„Tavaly nyáron kétéves megállapodást írtunk alá Predraggal, és már fél esztendő alatt bizonyította, hogy jó futballista, nem véletlenül volt válogatott kerettag is – mondta Tóth Miklós ügyvezető igazgató, míg Illés Béla kisebbségi tulajdonos, sportigazgató hozzátette: – Abszolút elégedettek voltunk játékosunkkal, és könnyen sikerült dűlőre jutnunk vele a szerződéshosszabbításról. Most már a teljesítményének megfelelő javadalmazásban is részesül."

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00