NB I: Tervezünk még további erősítéseket - Benczés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.04. 09:23
Az Újpest FC 2–1-re nyert a Puskás Akadémia FC vendégeként a labdarúgó NB I 2. fordulójának szombati zárómérkőzésén. A hazaiak vezetőedzője, Benczés Miklós bár bizakodó a jövőt tekintve, további erősítéseket tervez, míg a vendégek szakvezetője, Kozma István szerint most a három pont megszerzése volt a legfontosabb.

„Nagyon fontos három pontot szereztünk. Az elején kicsit tompábbak voltunk, mint a Paks ellen, nehezebben vettük fel a ritmust – később belelendültünk. A második félidőben gyömöszölte egymást a két csapat, nem volt annyi helyzet. A kiállítás után elég nehéz lett a vége, de hála Istennek megnyertük a mérkőzést. Nem akarom felmenteni Jarmo Ahjuperát a kiállítás miatt, ám nem minden alkalommal szabálytalan felugrás közben, amikor az ellenfél kiabál. Egy idő után elveszítette a türelmét, de tény, hogy butaságot csinált. A legfontosabb azonban, hogy megvan a három pont” – nyilatkozta az Újpest vezetőedzője, Kozma István a klub hivatalos oldalának.Kozma István a klub hivatalos oldalának.

„Az elmúlt héten nem játszottunk ilyen jól, nem voltak helyzeteink, mégis eredményesebbek voltunk, hiszen egy pontot szereztünk Pápán. Több helyzetet dolgoztunk ki és sokkal veszélyesebb támadásokat vezettünk, ennek ellenére az Újpest tudott nyerni. A bekapott gól után felhoztuk az Újpestet, pedig az elején a játékosok azt csinálták, amit terveztünk és nem hagytuk lélegzethez jutni a vendégeket. Egy biztos, hogy előrenézünk, hiszen a fiataljaink ma is sokkal bátrabban játszottak, mint a múlt héten. Ha így fejlődünk tovább, hamarosan meglehet az első győzelem is. Az előző szezonhoz képest nem volt velünk négy meghatározó játékos, így tervezünk még további erősítéseket” – értékelte a mérkőzést a PAFC vezetőedzője, Benczés Miklós.

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:47

Nagy Zsolt öngóljával a Kisvárda másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 21:53

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Pintér Filip: Érzem, hogy idővel jönnek a gólok is

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 08:37

Elhalasztották a Ferencváros–Puskás Akadémia bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 16:06

„Tudom, nagyképűen hangzik, hogy a tavasz bajnoka várja a bajnokot...” – Bódog Tamás a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 08:51

Tovább menetel a tavasszal remeklő Nyíregyháza! Ezúttal Felcsútról vitte el a három pontot

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 18:07

Mondovics Kevin: Muszáj támadólag fellépnünk a Szpari ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.01. 09:55
Ezek is érdekelhetik