DVSC: komoly volt a Wisla érdeklődése, de lemondtak Coulibalyról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.10. 07:39
Vasárnap estére több lengyel nyelvű portálon is megjelent az az információ, amiről pénteken számoltunk be először: Adamo Coulibaly a török másodosztályú Denizlisporhoz szerződhet.

Az NB I nemrég befejeződő szezonjának gólkirálya igencsak kapós, korábban a lengyel sajtóban a Wisla Kraków érdeklődéséről lehetett hallani. korábban a lengyel sajtóban a Wisla Kraków érdeklődéséről lehetett hallani.

A mostani híradások szerint a Wisla érdeklődése igencsak komoly volt Coulibaly iránt, de a portálok jelzik, a török vonal miatt szinte biztos, hogy a krakkói csapat lemondhat a DVSC-Teva lejáró szerződésű csatárának szerződtetéséről.

Adamo Coulibaly jövője így továbbra is kérdéses, a csatár iránt belföldről is nagy érdeklődés mutatkozott. Amellett, hogy szinte minden csapat szívesen látta volna a keretében (a kecskeméti vezetőedző, Horváth Ferenc például őt adta le első helyen a listáján a klub vezetőinek a nyári erősítési tervei között), a Győr és a Videoton erőteljesebb érdeklődéséről lehetett hallani.

Külföldről a Denizlisporral, a lengyel Wisla Krakówval, a ciprusi Omoniával és a romániai CFR Clujzsal is hírbe hozták, ugyanakkor úgy értesültünk, hogy nem csak Európából keresték meg. A csatár visszautasított egy két évre nyolcszázezer dollárról szóló, az Arab Emírségekből érkező ajánlatot.

Közben a debreceni regionális portál, a civishir.hu úgy tudja, a támadó szóban megegyezett a Loki vezetőivel arról, hogy marad Debrecenben.

Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
2 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
11 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
14 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
20 órája

ZTE: a brazil csatárt bejelentették; edzésben a kölni középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája