NB I: Daerden szerint most játszott a leggyengébben az Újpest

2012.09.22. 16:30
Jos Daerden, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC vezetőedzője a Kecskeméti TE elleni győzelem után úgy nyilatkozott, a mainál jobb teljesítményt nyújtottak a korábbi meccseiken ebben a szezonban. A KTE-Phoenix Mecanót irányító Szabó István szerint sokba került a négy-ötperces kihagyás.

Jos Daerden: „Nem a legjobb meccsünk volt, sőt ennél talán csak jobban játszottunk az idei szezonban, de ma ez is három pontot ért. Jól futballozott a Kecskemét, a szervezettséggel akadtak gondjaink, szerencse is kellett a fordításhoz. A cserék után sem volt igazán erőteljes a csapat, tudunk ennél jobban játszani, erre törekszünk a jövőben.” Jos Daerden: „Nem a legjobb meccsünk volt, sőt ennél talán csak jobban játszottunk az idei szezonban, de ma ez is három pontot ért. Jól futballozott a Kecskemét, a szervezettséggel akadtak gondjaink, szerencse is kellett a fordításhoz. A cserék után sem volt igazán erőteljes a csapat, tudunk ennél jobban játszani, erre törekszünk a jövőben.”

Szabó István: „Az Újpest játékfilozófiája megváltozott, jó futballt játszik. Mi erre készültünk, szerettük volna azt a támadó játékot hozni válaszul, ami korábban is jellemző volt a Kecskemétre. Agresszívan letámadtunk, és gólra törően kezdtünk, de elhibáztuk a helyzeteket. Sajnálom azt a négy-öt rossz percet, érthetetlen az a kihagyás rutinos csapatunktól, ez ma nagyon sokba került. Az Újpestnek gratulálok a győzelemhez, nekünk pedig tovább kell dolgoznunk.”

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21