Újpest: Terveztük, hogy fáradt lesz a csapat, de a gólkülönbség sok - Mészöly

2011.06.30. 08:32
Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője a szlovákiai MSK Zilina ellen elveszített felkészülési meccs (0–4) után elmondta, számítottak rá, hogy most lesz a legfáradtabb a csapat az alapozás során.

„A mérkőzés előtt minden úgy alakult, ahogy elterveztük: a játékosok most kapták és kapják a legnagyobb terhelést, ennek ellenére egy erős csapat elleni edzőmeccs lekötését kértem, ami sikerült is. A somorjai pálya kifogástalan, az ellenfél pedig egy igen kemény, de sportszerű csapat. Számításainkat azonban gyorsan áthúzta Litauszki Robi kényszerű cseréje, és az, hogy Fehér Csaba sem tudott tovább játszani a szünet után. A védelmet tehát kétszer is meg kellett bontanunk, ráadásul az első csere után két percen belül kaptuk a gólokat. Lehetett látni, hogy ebben az időszakban a legfáradtabb a csapat, de ez nem is baj, ezt így terveztük. Az eredmény, pontosabban a gólkülönbség ennek ellenére sok..." – mondta Mészöly az Újpest honlapjának.

„A második félidőből mindenképpen pozitívumként emelem ki, hogy sok helyzetünk volt, akár két-három gólt is szerezhettünk volna, és szép akciókat is vezettünk, de az úgynevezett utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Összességében lehetett volna szorosabb is a vége, de a második félidei két gólnál megint probléma volt a koncentrációval. Mindenki számára hasznos és tanulságos meccset játszottunk" – tette hozzá a szakember.

Mészöly Géza elmondta, Litauszki Róbert egy rossz mozdulatnál sérült meg, és ma vizsgálják meg Budapesten. Fehér Csaba a vádlijában érzett szúrást.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik