Pintér: Jó úton jártunk, mégsem mehettünk rajta végig

– Tizenkét év elteltével milyen érzés volt újra a sárvári kispadra leülni?
– Erős a gyanúm, hogy nem ugyanazon a padon foglaltam helyet, ugyanis az én időmben még egy másik pályán játszott a csapat... Ettől függetlenül jólesett, hogy a Bük elleni gálamérkőzés kapcsán a sárváriak eszébe jutottam, úgy tűnik, ők sem feledik, hogy az együtt töltött évek során szépen lépdeltünk előre: az NB III-ból, kieső helyről indulva jutottunk egyre feljebb – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Pintér Attila.

– Alighanem az állás nélküli szakemberek kedvenc kérdése következik: hiányzik a kispad?
– Aki az edzősködésre tette fel az életét, és nemmel felel erre a kérdésre, hazudik. Azt sem tagadom azonban, hogy jó volt fújni egyet. A Győrben töltött huszonegy hónap, hála a bajnoki bronzérmünknek, illetve az Európa-liga-szereplésünknek, erőltetett menet volt, és ezt nem csak a labdarúgók sínylették meg.

– Március eleji távozásakor az ETO tulajdonosa, Tarsoly Csaba úgy fogalmazott, hogy az ajtó nem zárult be végleg Pintér Attila mögött. Ön is lát esélyt a visszatérésre?
– Ezzel felesleges most foglalkozni. Annyit viszont megjegyeznék, Tarsoly úr szavai jóleső érzéssel töltöttek el, bizonyították, hogy korrekt módon váltunk el. A győri labdarúgásért rengeteget tevő tulajdonos is tapasztalta, mindent elkövettünk azért, hogy sikeresek legyünk, mi több, szerintem azok is voltunk. Azt ellenben rettentően sajnáltam, hogy az elkezdett munkát nem fejezhettük be. Három évre terveztünk, meggyőződésem, hogy jó úton jártunk, mégsem mehettünk rajta végig. Az bánt, hogy azok támadtak minket, akik most osztják az észt. Olyan játékosokra fogták rá, hogy alkalmatlanok, akik manapság is a keret tagjai. Holott kicsit sem voltak alkalmatlanok, egyszerűen belefáradtak a már említett nagy menetelésbe. Hét-nyolc kulcsember dőlt ki a sorból, és a hiányukat bizony megéreztük. Talán ha kicsivel nagyobb a türelem, akkor... De ezt hagyjuk is, nem szokásom a múlton rágódni.

– Keresték mostanság?
– Ha nem is sokan, de igen. Megesett, hogy a tárgyalások után végül nem engem választottak, miként az is előfordult, hogy az érdeklődést megköszönve én utasítottam vissza az ajánlatot. Hívtak Üzbegisztánba is, ám egyedül már nem szívesen mennék sehová, és oda nem akartam magammal vinni a családomat. De nem idegeskedem, előbb-utóbb valahol szükség lesz Pintér Attilára.

– Addig meg eljátszogat a Ferencváros öregfiúkcsapatában?
– Nocsak, hallott a vasárnapi sóskúti diadalunkról?

– Hallottam, bizony. Tizenhárom ötre nyertek, ám ennél is nagyobb szó, hogy ön csatárt játszott.
– Ebben a korban már azok kerülnek hátra, akik tudnak futni... Ha focizni csábítanak, első szóra igent mondok, főleg ha a régi játékostársak közé hívnak. Tudja, nekem mindig is sokat jelentett a Ferencváros. Büszke vagyok a múltamra, sosem tagadom meg.

– Ha már itt tartunk, mit tippel, milyen lesz az új FTC?

A KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZT, VALAMINT AZ INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!