Újpest-FTC: Kevesebb, derbit már játszott labdarúgónk van - Prukner

2010.09.10. 17:33
Prukner László, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nehéz dolguk lesz az Újpest elleni szombati derbin, mert ellenfelük jó csapat, míg a Fradiban kevesebb olyan játékos van, aki játszott már a lila-fehérek ellen az FTC mezében.
„Nehéz lenne esélyest megnevezni, a pillanatnyi forma dönthet. A mérkőzésnek lesznek fordulópontjai, ha ezekből jól jövünk ki, akkor nyerhetünk. A héten voltak sérültjeink, egyelőre nem tudom, hogy kire számíthatok és kire nem” – mondta a zöld-fehérek vezetőedzője az ftc.hu-nak.

„A Újpest egy jó csapat, több rutinos, meghatározó játékossal, akik képesek egy ilyen fontos találkozót is eldönteni. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, már csak azért sem, mert nálunk sokkal kevesebb az olyan labdarúgó, aki pályára lépett a korábbi derbiken.”
Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
4 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
7 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
19 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11
Ezek is érdekelhetik