Újpest-FTC: Csak a győzelem számít a Fradi ellen - Nikola Mitrovics

2010.09.07. 18:01
Nikola Mitrovics, az Újpest egyszeres szerb válogatott középpályása klubja hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, hogy csak a győzelem számít a Ferencváros elleni futballrangadón. Egy biztos, nem lesz számára szokatlan a derbi hangulata, hiszen Szerbiában is pályára lépett már klasszikusnak számító összecsapáson.

„Mindent tudok a derbiről, hiszen a Ferencváros elleni összecsapás már régóta téma az öltözőben is. Egy ilyen mérkőzésen minden megtörténhet, nem számít semmilyen statisztika vagy a csapatok helyezése, a pályán dől el minden. Csak a győzelem számít! Remélem, ami eddig kifelé pattant az most befelé fog, és itthon tartjuk a három pontot" – bizakodott Mitrovics.

„Szerbiában, amíg a Partizan játékosa voltam, háromszor játszottunk a Crvena zvezda ellen, kétszer döntetlen lett az eredmény, és egyszer nyertünk. Mondhatom tehát, hogy még veretlen vagyok a nagy rangadókon, ezt a sorozatomat folytatni szeretném. Természetesen telt ház volt ezeken a meccseken, és remek hangulat, ugyanakkor nagyon feszültek is ezek a találkozók, hiszen amikor két ilyen tradicionális csapat küzd egymással, akkor egyik szurkolótábor sem fogadja el a vereséget" – vélekedett a szerb középpályás.

Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
4 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
16 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.28. 09:06

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11
Ezek is érdekelhetik